40-50 évvel ezelőtt teljesen természetes volt, hogy a szomszédság nagy része összetart, összefog, netán még össze is jár. Most Jászberényben merült fel ennek a lehetősége, mert valójában kizárólag csak rajtunk múlik, hogy megfordítsuk az elidegenedés folyamatát.
“Hülye a szomszéd?” Biztos? Vagy csak nem ismerjük egymást és rettentő kevés információ alapján ítéljük meg a másikat? Pedig városban is lehetséges lenne igazi közösségek kialakítása a legtöbb helyen, csak a kezdőlépés hiányzik hozzá. Kiss Gergely írását L. Gábor tette közkinccsé. Megszívelendő?
“Őszintén bevallom: a szomszédaim 90%-ának még a keresztnevét sem tudtam… Egészen addig, amíg a feleségem elő nem állt egy zseniális ötlettel: „csináljunk egy utcabált, hívjuk meg a környéken élőket!”
Megcsináltuk. És valami egészen elképesztő történt.
Kint ültünk a házunk előtt, beszélgettünk, nevettünk, a gyerekek együtt rohangáltak az utcánkban késő estig, és közben valami olyan született, amiről korábban csak álmodni mertem: közösség. Tegnap este pedig rájöttünk valamire: szenzációs szomszédaink vannak. Olyan emberek, akikkel jó együtt lenni, akikkel lehet beszélgetni, nevetni, és akik körül valójában sokkal jobb élni, mint gondoltam.
Rengetegszer hallottam már másoktól: „utálom a szomszédomat”. Én azt gondolom, hogy ez csak azért történhet, mert nem ismerjük őket. Nem ismerjük egymást. És amint megtesszük az első lépést, kiderül, hogy ugyanúgy emberek: örömökkel, vágyakkal, fájdalmakkal, mint mi.
És itt szeretném kiemelni, hogy mindez a feleségem szívéből fakadt. Az ő érzékenysége, nyitottsága és bátorsága hozta el azt, hogy ma már nem csak házakban élünk egymás mellett, hanem kapcsolódunk is. Ez megtanított valamire:
A közösségek nem maguktól születnek. Nem a polgármester, nem az iskola, nem „majd valaki” hozza létre őket.
Mi vagyunk a felelősek érte. Nekünk kell lépnünk.
Tudjátok, én szenvedélyesen hiszek a közösség erejében. Ezért építem a Warrior Tribe férfi közösséget is, mert meggyőződésem, hogy az életünk minőségét mindig a kapcsolataink szintje határozza meg.
A világ rohan, mindenki a saját kis buborékjában él, közben pedig a boldogság és az erő forrása mindig is ott volt: az emberi kapcsolatokban. Ha szeretnél jobb életet magadnak, a családodnak, akkor kezdj el közösséget építeni. Mert a valódi biztonság, öröm és erő ott van, hogy nem vagyunk egyedül. És én hálás vagyok a feleségemnek, hogy erre emlékeztetett” – írta Gergely. Igaza van, vagy lehetetlen (de legalábbis nagyon ritka) ebben a világban már ilyesmi közösség kiépítése egy városban? Községekben, falvakban ez egyáltalán nem ritka, hogy a szomszédság összetart.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
