Az ékszerek milliós értéket képviselnek. Egy férfi először a feltételezett ékszertolvajt bántalmazta kézzel és egy óriási machetével. Később saját barátnőjén vett elégtételt, akit még súlyosabban megvert, azzal az indokkal, hogy nem tájékoztatta azonnal, hogy eltűntek az ékszerek. Elképesztő brutalitás két nő ellen is.
A Szolnoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 40 éves férfival szemben, aki saját barátnőjén vett elégtételt, amiért nem sikerült visszaszereznie eltűnt ékszereit. A részleteket a megyei ügyészség osztotta meg portálunkkal.
A vád szerint a karcagi férfi 2024. június végén tudomást szerzett arról, hogy az otthon tartott 1,5 millió Ft értékű aranyékszerei nincsenek meg, ezért barátnőjével együtt Karcagról, Fegyvernekre közlekedett, hogy egy ott lakó nőt – akiről a vádlott azt feltételezte, hogy az ékszereket elvitte– számonkérjen.
A férfi már az autóban a Karcag és Fegyvernek közötti úton barátnőjét több alkalommal tenyérrel bosszúból arcon ütötte, amiért a nő nem mondta el neki azonnal, hogy az ékszereket ki vitte el.
A férfi és barátnője a délutáni órákban érkeztek meg Fegyvernekre, ahol az egyik utcában a férfi meglátta a nőt, akiről azt feltételezte, hogy ékszereit elvitte. A nő éppen gyalogosan hazafelé tartott. A vádlott ekkor a gépjárművéből kiszállt, és abból egy 65 cm hosszú 9,5 cm pengeszélességű machetét vett elő, majd azt a feje fölé emelve a sértett felé indult, miközben a nőt az ékszerek visszaadására szólította fel. A sértett észlelve a felé közeledő vádlottat futva menekülni próbált, azonban a férfi kezében a machetével kergetni kezdte a nőt. A nő menekülés közben elesett, ekkor a férfi utolérte és pofozni kezdte, illetve többször bele is rúgott, valamint a kezében lévő machetével több alkalommal, kis erővel a sértett oldalát megvágta, miközben továbbra is az ékszerek visszaadására szólította fel. A nő a követelésnek nem tett eleget, hanem sikerült felállnia, és a helyszínről futva egy közeli házba menekült, majd annak tulajdonosától kért segítséget.
A férfi – látva, hogy ékszerei visszaszerzésével nem jár sikerrel – az autójába visszaszállt és barátnőjével együtt Karcagra visszaindult. Útközben Kenderesnél, a 4. számú út mellett a gépkocsival megállt, és – bosszúból, mivel nem tájékoztatta azonnal, hogy a vádlott aranyékszereit elvitték – barátnőjét a gépkocsiból kirángatta, majd ütlegelni és rugdosni kezdte. A férfi legalább 33 alkalommal testszerte– így arcon, felkaron, alkaron, kézfejen, mellkason, hason, combon, lábszáron – ököllel megütötte illetőleg megrúgta a nőt.
Az ékszerek vélt elvitele miatt bántalmazott nő 8 napon belül gyógyuló vágott sebzésekkel és zúzódásokkal megúszta az esetet, a férfi barátnője azonban nem volt ennyire szerencsés. Az út mellett helybenhagyott barátnő a teste 24 pontján – 1 cm átmérő nagyságtól tenyérnyi nagyságig terjedő – bőrelszíneződéssel járó hámsérüléseket és lágyrész-sérüléseket szenvedett el, mely sérülések 8 napon túl gyógyulnak, tényleges gyógytartamuk 2-3 hét.
Az ügyészség vádiratában a jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottal szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozza, továbbá azt, hogy a lefoglalt machetét is kobozza el a bíróság. Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog döntést hozni.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!