Strasbourgból jelentjük: von der Leyenék simán túlélték a bizalmatlansági indítványt

Megosztás

Az Európai Parlament csütörtöki ülésén elutasította azt a bizalmatlansági indítványt, amely Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és testülete menesztésére irányult. A szavazáson 175 képviselő támogatta, 360-an ellene voksoltak, 18-an pedig tartózkodtak. A javaslat elfogadásához legalább a szavazatok kétharmadára és a 719 fős testület tagjainak több mint felének igen szavazatára lett volna szükség – egyik feltétel sem teljesült.

A kezdeményezést a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) EP-képviselője, Gheorghe Piperea nyújtotta be, indítványa főként a koronavírus elleni Pfizer-vakcinák beszerzésére vonatkozó, átláthatatlannak ítélt tárgyalásokat bírálta, különös tekintettel arra, hogy Von der Leyen állítólag sms-ben egyeztetett a cég vezérigazgatójával.

A dokumentum további kritikákat is tartalmazott, többek között a helyreállítási alap felhasználását vizsgáló számvevőszéki jelentésre, az Európai Parlament mellőzésére bizonyos döntéshozatalok során, valamint az uniós védelmi hitel ügyében a bizottság állítólagos túlterjeszkedésére hivatkozva.

A hétfői vitát követően július 10-én, azaz ma a szavazási jegyzőkönyv szerint a bizalmatlansági indítványt hazai részről a Fidesz és a Mi Hazánk képviselői támogatták. A Tisza Párt többsége nem vett részt a voksolásban, mindössze két képviselőjük, Dávid Dóra és a delegáció vezetője, Tarr Zoltán szavazott, mindketten az indítvány ellen. Hozzájuk csatlakozott a DK elnöke, Dobrev Klára is, aki szintén nemet nyomott.

Magyar Péter, a Tisza elnöke nem sokkal a szavazás után egy Facebookos videóban osztotta meg az álláspontját:

20K views · 2K reactions | Orbán ma végképp összebútorozott a magyar sírokon taposó George Simionnal. A TISZA soha nem szavazná meg sorsdöntő európai kérdésben egy magyargyűlölő párt javaslatát. A Fidesz ma megtette. Orbán pártja ma megszavazta annak a román nacionalista pártnak, az AUR-nak a kezdeményezését, amelynek vezetője magyar sírokon taposott. Összenőtt, ami összetartozik. Az Európai Parlament többsége ugyanakkor elutasította az Orbán-Simion paktumot. A magyar miniszterelnök nemcsak Magyarországon, de Európában is egyre kisebbségben van. Ami ma történt, az fekete betűkkel íródik be a magyar történelembe: soha nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval. Orbán Viktor Simion melletti korábbi kiállása, a Magyarországon nyomtatott kampánykiadvány Orbán és Simion arcképével, most pedig a közös szavazás, mind egy irányba mutat. Ez az összeborulás lehet, hogy Putyinnak jó hír. De biztosan rossz hír az erdélyi és partiumi magyaroknak. És Magyarországnak is. Ráadásul információink szerint már tárgyalások folynak arról is, hogy Simion képviselőit felvegyék Orbán európai pártjába. Szégyen, gyalázat! | Péter Magyar

Orbán ma végképp összebútorozott a magyar sírokon taposó George Simionnal. A TISZA soha nem szavazná meg sorsdöntő európai kérdésben egy magyargyűlölő párt javaslatát. A Fidesz ma megtette. Orbán…

“Ami ma történt, az fekete betűkkel íródik be a magyar történelembe: soha nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval. Orbán Viktor Simion melletti korábbi kiállása, a Magyarországon nyomtatott kampánykiadvány Orbán és Simion arcképével, most pedig a közös szavazás, mind egy irányba mutat” – olvasható a párt elküldött közleményében.

Egyébként ez volt az Európai Unió történetében a tizedik alkalom, hogy az Európai Parlament képviselői bizalmatlansági indítványról döntöttek. Eddig egyik ilyen kezdeményezés sem érte el a kétharmados támogatottságot, így egyetlen alkalommal sem vezetett a Bizottság menesztéséhez.

Kép: MTI/EPA/Ronald Wittek

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek