„Ezt a kormányt le kell váltani” – Végigkövettük Magyar Péter Szolnok megyei útját – Videó

Megosztás

Március 24-én, hétfőn Jász-Nagykun-Szolnok megyében indította el országjárását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. A Nemzet Hangja konzultációban 12+1 kérdés szerepel, erre várják a válaszokat egészen április 11-ig. Magyar itt tartózkodása során nem kímélte Császár Attila kormánypárti újságírót és Pócs János térségi képviselőt sem, illetve elmondta a véleményét a megyeszékhelyre tervezett elektrolitgyár kapcsán. A Szol24-nek úgy nyilatkozott, a Tisza szigeteket illetően Szolnok megyében van az egyik legaktívabb közösségi életük.

Magyar Péter, a Tisza Párt első embere és az utóbbi egy év kétségtelenül legmeghatározóbb közéleti szereplője Jász-Nagykun-Szolnok megyébe látogatott.

A politikus országjárásának részeként érkezett a térségbe, a Nemzet Hangja néven elstartoló népszavazási kezdeményezését március 15-én, az Andrássy úton jelentette be. Magyar Jászberényben, Jászapátin és Szolnokon találkozott a helyiekkel. Írásos beszámolóink ide, ide és ide kattintva elérhetőek.

Természetesen ellátogattunk a rendezvényekre: Jászberényben Császár Attila kormánypárti újságíró, Jászapátin Pócs János országgyűlési képviselő, Szolnokon pedig az érkező elektrolitgyár vitte a főszerepet. Videónk:

Magyar Péter megyejárása: JNSz megyében is hatalmas tömeg fogadta a Tisza Párt elnökét

Ismét hatalmas tömeg fogadta a TISZA Párt első emberét országjáró körútja hétfői állomásain. Jászberényben, Jászapátin és Szolnokon is nagy érdeklődés kísérte Magyar Péter megjelenését. https://szol24.hu/

Az online szavazás tegnap reggel 6 órától indult, illetve szintén a reggeli óráktól több ezer önkéntes települt ki országszerte, hogy minden 16 éven felüli magyar állampolgár személyesen leadhassa a szavazatát. Aki online szeretne válaszolni, itt teheti meg.

Fazekas Adrián, Vajó Levente

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek