Továbbra is nagy probléma a jászberényi óvodabezárási ügy, de a legtöbben nem hisznek Pócs Jánosnak

Megosztás

Gyakorlatilag minden város bajban van, még a fideszes vezetésűek is, Orbán Viktor vezetésével ugyanis a kormány a végtelenségig kivérezteti az önkormányzatokat, hogy minél inkább függjenek a legfelsőbb vezetés “jóságától”, önellátásra képtelenek legyenek. Most Pócs János ugrott elő hirtelen megmentőként Jászberényben, de a jászkunságiak láttak már hasonló akciót és az csak szemfényvesztés lett.

Budai Lóránt polgármester egészen máshogy látja a kialakult helyzetet, mint ahogy azt a fideszes vezetésű megyei hírportál tálalta, a kormánypárti képviselő Pócsot megmentőként bemutatva. A jászberényi polgármester és olvasói azonban rámutattak néhány fontos dologra a Sopronban is látott leendő óvodabezárással kapcsolatban (igaz, Sopronban a fideszes vezetés nem gatyázott sokat, pillanatok alatt végigverte az óvodabezárást, minden tiltakozás ellenére és bármilyen egyeztetést nélkülözve az érintettekkel).

Budai Lóránt elemzése a helyzetről a közösségi médiában. “Szakmaiság, érzelmek vagy politika? Mindhárom jelen van a város óvodai intézményének átszervezése körül kialakult vitás helyzetben. Ha szimplán a szakmaiságot és a racionalitást nézzük, nem kérdés, hogy milyen döntést kell meghoznunk. Ám ez ennél sokkal bonyolultabb, hiszen jászberényi gyermekekről és családokról van szó, akiket legkevésbé sem vigasztal az észszerűség. A választást pedig kifejezetten nehezíti a kéretlenül begyűrűző politika, amely néhány szülőben hiú reményeket kezdett el táplálni.”

“Egy biztos: a szülői értekezleten elhangzott egy javaslat, amely komoly átgondolást igényel. Hamarosan döntenünk kell. Köszönöm az érintettek konstruktivitását, javaslatait és türelmét!” Majd így folytatta nem sokkal később a helyzet elemzését Budai.

“Másnap délután újabb egyeztetést tartottunk az óvodai intézményrendszerünk átszervezésével kapcsolatban. A megbeszélésen Fodorné Muhari Nikoletta, a Jászberény Város Óvodai Intézmény igazgatója, Barta Judit, a Fürkész Óvoda tagintézmény igazgatója, valamint a hivatal jogi- és gazdasági szakemberei mellett a Közösen Jászberényért Egyesület érdeklődő tagjai vettek részt. A tanácskozáson – az előzmények és a jelenlegi helyzet ismertetésén túl – végig vettük és egytől egyig megvizsgáltuk Pócs János megoldási javaslatait.

Köszönöm a megjelent intézményvezetők minden részletre kiterjedő tájékoztatását és a körzeti képviselők által feltett kérdésekre adott válaszokat! Egy biztos: nincs jó döntés! Ebben az esetben a legkevésbé rossz döntésre kell törekednünk, azt kell minden oldalról körbejárnunk és a város egészének érdekeit nézve előkészítenünk. Holnap a kormánypárti képviselőkkel folytatjuk az egyeztetéseket” – fogalmazott a jászberényi polgármester.

Egy hozzászóló megemlítette, hogy egy hasonló helyzetben a porteleki postát is elintézte Pócs János, úgymond megmentőként, de ez annyira volt elég, hogy néhány hónapig nyitva maradjon. Aztán persze bezárt, úgyhogy Pócs képviselő úr intézkedése csak porhintésre volt elég egy rövid időre, igazából mit sem ért – állítja az olvasó. Budai azt is cáfolja, hogy várólista lenne a jászberényi bölcsődé(k)ben, illetve az egyházi óvodákban. Más pedig azt állítja, hogy van.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek