Terjed a Fidesz új beszédstílusa, Kocsis Máté ezúttal a momentumos képviselőket barmozta le

Megosztás

Ahogyan arra hétvégén sokan figyelmeztettek, megvan a veszélye, hogy a közbeszédben még inkább elszabadul a pokol, miután Orbán Viktor lepoloskázta Magyar Pétert és híveit a forradalom évfordulóján mondott ünnepi (?) beszédében. Már itt is az újabb döbbenetes megnyilvánulás a Fidesz egyik vezéralakjától.

Bányai Gábor, a Fidesz képviselője sürgős orvosi ellátást kapott kedden a Parlamentben – írja Facebook-bejegyzésében Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Az eset akkor történt, amikor az Országgyűlés kedd délután megszavazta a Pride betiltását célzó törvényjavaslatot. A javaslatot 136 igen és 27 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül fogadta el az Országgyűlés. A Momentum képviselői és Hadházy Ákos a szavazás előtt füstgyertyát gyújtottak, szovjet himnuszt játszottak, és Orbán-Putyin csókolózós fényképével szórták tele a Parlamentet.

Kocsis Máté Facebook-bejegyzésében azt írta: „Akcióztak a parlamentben korunk külföldről pénzelt kisbolsevikjai. Pirotechnikai eszközzel, zárt térben mérgező füsttel próbálták megakadályozni a mai szavazást. A COVID-ot alig túlélő képviselőtársunk, Bányai Gábor sürgős orvosi ellátást kapott. Mi lesz a következő, ti barmok, fel is gyújtjátok az épületet?”

Azt nem lehet tudni, hogy pontosan mi baja lett Bányai Gábornak, de a Facebookra gond nélkül tudott posztolni nem sokkal később, a füstgyertyákról videót tett közzé, amihez azt írta: „Végül is jó emberek, hisz akár lőhettek is volna!!!!” – írja a Telex.hu.

Azért haladunk, három éve paraziták voltak az ellenzékiek, a hétvégén kiirtandó poloskák Magyar Péter és a TISZA Párt hívei, most pedig egy másik ellenzéki párt képviselőit is simán lebarmozza a Fidesz egyik vezéralakja. A közbeszéd nem borzalmas lesz, hanem már jó ideje az. A füstgyertya használata azonban szintén megosztó lesz majd a közvélemény számára.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek