Nem változtattak a karcagi apagyilkos ítéletén

Megosztás

Jogerősen is 16 év börtönbüntetés várhat arra a 35 éves férfira, aki több mint három éve megfojtotta az apját Karcagon. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség azt javasolta a táblabíróságnak, hogy hagyja érvényben az apagyilkos korábban kiszabott 16 éves szabadságvesztését.

A férfi és édesapja hosszú időn át rossz viszonyban voltak, a konfliktusok során pedig az elkövető többször is súlyosan bántalmazta az apját. Egy alkalommal életveszélyes bordatörést, máskor pedig súlyos testi sérüléseket okozott neki.

A vádhatóság közleménye szerint 2021. szeptember 3-án este ismét összetűzésbe kerültek, amely végül tettlegességig fajult.

A vita során a férfi ököllel kétszer is megütötte az apját, majd lefogta a karját és a nyakát szorítva addig fojtogatta, míg az idős férfi életét vesztette.

A bíróság emberölés és testi sértés bűntette miatt 16 év börtönbüntetésre, valamint 10 év közügyektől való eltiltásra ítélte a vádlottat. Az elkövető és védője fellebbezett a döntés ellen, ám a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az ítélet változatlanul hagyását kérte.

Kép: RTL

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek