Fontos meccset játszik ma az Olajbányász

Megosztás

Fehérváron lép pályára a Szolnok kosárcsapata.

2025.02.09. vasárnap, 16:00 óra – Alba Fehérvár – NHSZ-Szolnoki Olajbányász. Legkevésbé sem veszi félvállról a gárda a rangadót.

Bátran kijelenthető, semmi túlzás nincs benne, ha a forduló rangadójaként tekintünk a hétvégi kirándulásunkra. Megtévesztő lehet a tabella képe, hiszen vendéglátóink futottak már jobb alapszakaszt az idei kilenc győzelem-kilenc vereség mérlegüknél. Ennek ellenére, meg sem fordul a fejekben a tabella, sem játékosokban, sem szurkolókban, mert ez egy Alba-Olaj meccs – írja felvezetőjében az Olajofficial.

Vojvoda Dávid és Filipovity Márkó évek óta a nemzeti csapat megbízható tagja, külföldi tapasztalattal felvértezve. Mellettük a légiósok – elsősorban Horne és Thomas – is képesek mérkőzéseket eldönteni. Érdekes találkozó lesz azon a szemüvegen át is, miszerint az egyik legjobb támadójátékra képes együttes fogadja a liga egyik legjobban védekező csapatát. Nem mellesleg, Olaj mezben bemutatkozik a frissen érkezett magasemberünk, Marko Radovanovic.

Hihető, hogy megtöltjük a lelátókon a vendégszektort, mint ahogy az is, hogy parázs, küzdelmes találkozót izgulhatunk végig. Lesznek, akik az Alba Regia csarnokban, mások a televízió képernyője előtt, megint mások a Youtube-csatornákon. Hajrá Olaj!

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek