Az RTL 2010-ben elindított tehetségkutató műsora követi a brit mintát, amely szerint az énektudás mellett a külső megjelenés, valamint a színpadi fellépés is sokat számít a popsztárrá válás útján. Azok a szolnokiak és a megyeszékhely környékén élők, akik éreznek magukban elég bátorságot és tehetséget ahhoz, hogy megmutassák, rendelkeznek ezekkel a feltételekkel, hamarosan lehetőséget kapnak arra, hogy bebizonyíthassák.
Az X-faktor stábja, ahogy tavaly Jászberényben, idén a Szolnokon és vonzáskörzetében is arra bátorítja az ott élőket, hogy vegyenek részt a meghallgatáson, illetve azt is hozzáteszik, hogy aki úgy érzi az éneklés és a színpadi szereplés nem neki lett kitalálva, az ne habozzon benevezni testvérét, párját, ismerősét.
A meghallgatást február 8-án tartják, 17-20 óráig, a Galéria étteremben.
A stáb felhívja a figyelmet arra, hogy a jelentkezők vigyenek magukkal zenei alapokat pendrive-on vagy CD-n, amikre énekelni fognak vagy akusztikus hangszert, hogy kísérni tudják magukat. Egyben azt is hangsúlyozzák, hogy azok, akik zenekarral érkeznek a meghallgatásra, készüljenek valamilyen bemutatkozó anyaggal.
További információkért érdemes felkeresni a tehetségkutató hivatalos honlapját, érdeklődni pedig a +36-30/195-9595-ös telefonszámon lehet.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!