Egy hónap alatt jelentős támogatás érkezett Jászapáti önkormányzatának adományszámlájára. Magánszemélyek és vállalkozások összesen 32 felajánlást tettek, melyek révén megkezdődhet a térfigyelő kamerarendszer bővítésének és javításának első üteme februárban.
Az adománygyűjtés továbbra is folytatódik, hiszen a teljes projekt megvalósításához körülbelül 10 millió forintra van szükség. A városvezetés minden felajánlást szívesen fogad, hogy a rendszer bővítésével és korszerűsítésével tovább növeljék Jászapáti biztonságát.
A fejlesztés mindenképpen szükséges és időszerű, hiszen a januári, városi fórummal egybekötött képviselő-testületi ülés során a kóborebek, az önkormányzati utak és közbiztonság helyzete foglalkoztatta a legjobban a helyieket.
Rendkívül innovatív módon ennek az ülésnek a végén egy interaktív programelem keretében a jászapátiak játékpénzek segítségével szólhattak bele a költségvetés megtervezésébe, végül ezekkel az arányokkal:
2,9% – Lakossági tájékoztatás (újság, honlap, tv)
3,1% – Egyéb, megjelölt célok (ÖTE, virágosítás, kisnyugdíjasok támogatása)
6,3% – Közösségek, Civil szervezetek támogatása
7,1% – Sport, szabadidő, városi rendezvények
9,3% – Kóborló ebek számának mérséklése
15,3% – Közbiztonság javítása
17,5% – Önkormányzati utak javítása
38,5% – Strand üzemeltetése
Az önkormányzat köszönetet mondott mindazoknak, akik már hozzájárultak a fejlesztéshez.
Kép: gyongyos.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!