Éppen ez a legijesztőbb benne, hogy egyre inkább “csak” azokat az utasokat háborítja fel, akik érintettek ezekben a kaotikus vonatjáratokban. A többiek csak legyintenek, hogy megszokták. De ezt nem lehet és nem is szabad megszokni.
Az elmúlt 24 órában ismét harmatgyenge teljesítményt nyújtott a MÁV, ami az utasoknak járó legalapvetőbb szolgáltatást illeti, miszerint járjanak a vonatok, netán viszonylag pontosan. Ez egyelőre nem sikerül továbbra sem.
A Mávinform csak sorolta a problémákat. Az egyik még hétfő este: a Szolnokról 22:52-kor Jászapátira induló személyvonat (35721) helyett pótlóbusz közlekedett késéssel. A mértékét már ki sem írták. Eljött a kedd reggel és jött egy újabb hasonló bejegyzés: A Vámosgyörkről Szolnokra 5:30-kor induló személyvonat (35720) helyett pótlóbusz közlekedett.
Még mindig reggel, csak egy másik szolnoki vonal: A Keleti pályaudvarról Nagykátára 5:20-kor elindult S60-as vonat (3630) menetideje 30 perccel nőtt, emiatt csak Tápiószecsőig közlekedett. Az utasai a Tápiószecsőről 6:59-kor továbbinduló Z60-as vonattal (3312) utazhattak Szolnokig.
A Nagykátáról a Keleti pályaudvarra 6:41-kor induló S60-as vonat (3627) csak Tápiószecsőtől közlekedett. Az eljutás biztosítása érdekében a Nagykátáról menetrend szerint 6:35-kor a Keleti pályaudvarra induló G60-as vonat (3317) 6 perccel később, csak 6:41-kor indult tovább Nagykátáról.
Este is kaptak az utasok egy kis meglepetést. A Keleti pályaudvarról Szolnokra 18:45-kor induló G60-as vonat (3328) nem közlekedett. Az utasai a Keleti pályaudvarról 19:15-kor induló Z60-as vonattal (3338) utazhattak Szolnokig. Megállt Rákoshegyen és Gyömrőn is. Az egyik olvasó helyre is igazította a bejegyzést.
“Ez így nem helyes… A Keleti pályaudvarról “indítani tervezett”… , vagy a “menetrend szerint” induló kifejezés jobb lenne…..” Ezzel bizony nehéz vitatkoznunk, hiszen a vonatok el sem indultak. Nem egy és nem kettő, kevesebb, mint 24 óra alatt csak a szolnoki vonalakon. A fejlődés megkérdőjelezhetetlen.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!