Új szereplő a Menczer-botrányban, Varga Judit is megüzente a Fidesznek, hogy el a kezekkel a gyerekeiktől

Megosztás

Varga Judit volt igazságügyi minisztert nem lehet azzal vádolni, hogy ellenzéki érzelmű lenne, sőt, a kormánypártok hű kiszolgálója volt éveken át. A keddi Menczer-botrányt viszont már ő sem tűrte szótlanul és volt férje közlése szerint megüzente a Fidesznek, hogy azonnal el a kezekkel a gyermekeiktől, akiket az államtitkár a durva vita során felemlegetett.

A részleteket Magyar Péter osztotta meg a közösségi médiában.

Menczer Tamás eddig, még a Fidesznél is elképzelhetetlen mélységbe süllyedt azzal, hogy ittasan, trágár módon üvöltözött egy gyermekotthon előtt. Orbán Viktor verőembere nem elégedett meg a verbális agresszióval és az én gyalázásommal, hanem a három kiskorú gyermekemet is részévé tette a kocsmai stílusú hőzöngésének.

Jóérzésű emberek, és a magukra valamit is adó politikai közösségek egy ilyen alpári figurát azonnal kivetnek maguk közül. Menczer Tamás tegnaptól persona non grata a magyar közéletben.

ui.: köszönöm, hogy a volt feleségem, a 3 fiam édesanyja is megüzente a Fidesznek, hogy el a kezekkel a gyerekeinktől” – fogalmazott Magyar Péter.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek