Két baleset is történt péntek délután a 31-es főúton

Megosztás

Az esős időjárás ismét több járművezetőnek okozott megoldhatatlan feladatot. Az egyik baleset különösen furcsa, minden előzmény nélkül egy személyautós hirtelen az árokba kormányozta autóját. Nem rosszullét okozta, mert a csattanás után azonnal igyekezett kiszabadulni. Néha érthetetlen esetek történnek.

Szentmártonkáta és Tápiószecső között egy teherautó borult az árokba, a műszaki mentés miatt, természetesen mindkét irányba óriási sorok alakultak ki, mivel a forgalom csak az egyik irányban járható (a másik sáv foglalt) és úgy is csak lassan. Erről a 31-es főút Facebook-csoportjában képet is közöltek.

A másik eset körülményei pedig egészen érthetetlenek, ez szintén a 31-es főúton történt péntek délután. Mendén Pest irányába egy autó az árokban landolt. A sofőr szerencsére jól van – tudtuk meg. Hogy mi történt, egyelőre rejtély, egy szemtanú ugyanis arról számolt be, hogy éppen előttük kanyarodott le, egyenesen az árokba. A többi szemtanúval együtt értetlenül nézték, hogy miért is fordult le, mert ott nincs semmi csak az árok. Azt is hozzátette, hogy nemigen okozhatta rosszullét a furcsa karambolt, mivel a becsapódás után azonnal próbált is kiszabadulni a járműből.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek