Nagy űrt tölt be a szolnoki vendéglátói palettán – Látogatásunk a Lajka Kultúrművekben

Megosztás

A figyelmesebbek biztosan kiszúrták már a Szapáry utcán sétálva, a Lajka Kultúrművek esztétikus arculatát, kellemes hangulatú kiülős részét, így hát ellátogattunk és körüljártuk a helyet, hogy többet megtudjunk a kínálatról, programokról, célokról és távlati tervekről. Na, meg arról, hogy honnan ered a név.

A tulajdonos, Barhács László javában csapolta a mennyei Zlatá Kràvat, amikor megérkeztünk a Lajkába egy kedd délután. Mintha egy pihe-puha safe spacebe kerültünk volna. A hangszerekkel, lemezekkel, különböző popkult tárgyakkal, dísznövényekkel tarkított tér könnyű, nyugis atmoszférát teremt, akár egy lofi beat.

Jimmy Hendrix és Lajka állandó társasága a helynek

Adott volt a kérdésünk, hogy nem rizikós Szolnokon egy ilyen specifikus, többrétegű szórakozóhelyet létrehozni. Valóban, hiányzott az eddigi palettáról, mint, ahogy sok más is, de ez az, amit szerettünk volna egy tető alá hozni; a zenét, minőségi kávékat, söröket és az egyéb művészeti ágakat – mondta Barhács László.

A Lajka jó választás lehet azoknak, akik szeretnének kiszakadni a hétköznapi rohanásból

Az egész a kávé kapcsán indult 2016-ban, akkor került a Lajka tulajdonosa a Contador Kft-hez. 2019-ben vettük át és csináljuk azóta is családi vállalkozásként. A Rákóczi úton lévő kávépörkölő üzemet egy mintaboltunk egészítette ki kezdetben. Később a Hild téren voltunk megtalálhatóak, egészen a Lajka nyitásáig. A termékpalettánk folyamatosan bővül, csokoládékkal, szirupokkal, kávéfőzőkkel. A Hild téri mintaboltunk méretei miatt nem tudtuk azon a szinten művelni a vendéglátást, ahogy szerettük volna, azonban a Lajkában valóra válhatnak tinédzserkori álmaim, mert minden paraméter adott hozzá – mondta László.

Minden a kávékkal kezdődött

A tulajdonos eddigi tapasztalata az, hogy rátaláltak a Lajkára, de a vendégek nehezebben veszik rá magukat a rendszeres látogatásra, mint ettől olcsóbb, más szegmenst betöltő helyeken. Ezen javíthat, hogy már összeállt a szeptemberi és, ha minden igaz az októberi programtervezet is. Ízelitő a teljesség igénye nélkül – érdemes követni a Lajka Facebook oldalát az aktualitásokról: Szept 14. Szombat 20:30 Höffler Norbert aka August Clown band ( amerikai indie/folk ) koncert. Szept 21. Szombat 19:00 . Mihàlyi Eszti kiàllítása a galériàn+ élő zenés festés, a megnyitó utàn Dj Zedy ( liquid drum and bass ) zenél. Szept 28. Szombat Deepin Session Comin’ Home nclr, constant, vendég: Andi Bodo ( dubtechno, deep house, dubstep ) Okt.12. Szombat 15:00- Lemezbörze ( hasznàlt vinyl lemezek börzéje) + Dj-k 15:00-01:00-ig Okt.19. Szombat 20:00 Anka és a Bőgőmasina koncert várható.

Louis Armstrong és Miles Davis is figyel ránk

Az üveges kézműves sörök kínálata állandó, de mindig változó részét képezik a törökszentmiklósi UGAR sörfőzde craft sörei csapon, 1400-2400 Ft-os korsó árakon. A borok decije 600 Ft, legyen az vörös, rosé vagy fehér. A töményitalok 2 cl 500-tól 1100-ig bezárólag vannak. Nem mindegy, hogy Unicumról vagy málnás Bulyáki pálinkáról beszélünk. A frissen pörkölt Contador kávék árai a következők: Espresso 500 Ft, a Capuccino 700 ft, a Melange 900 Ft. Forró csokik, teák 850 Ft-ért kaphatók. Ezenkívül találunk limonádékat, üdítőket is.

A Lajka galériája; a képzőművészek birodalma

A 2000-ben alapított Celofán Kollektíva utórezgései a Lajkában is hallhatóak Dj szettek keretein belül. Kiemelném, hogy, aki a vidéki diszkókra jellemző talpalávalóra, Álomhajó és társai zenére vágyik, azt nem kapja meg, cserébe a népzenétől a jazzen át az elektronikus vonalig, minden mást igen. A mai napig aktív, szolnoki kötődésű művészeti csoportosulás tulajdonképpeni bázisa a Lajka.

Az ominózus lemezlejátszó

A jelenlegi szolnoki kulturális, zenei életet a hely megálmodója sem látja virágzónak. Tizenévvel ezelőtt sokszínű volt a színtér, legalább nyolc aktívan koncertező együttes volt, a reggaetől a rapen, jazzen át a rockig. Voltak próbatermek a városban, a zenekarok találkoztak a sörözőkben, volt ennek egy romantikája. Reméljük, a Lajka visszahoz valamit ebből az időszakból – mondta bizakodva.

Lajka kutya állandó otthona

Mi is hasonlóban reménykedünk, hiszen időszerű volt már, hogy ne csak Budapesten, hanem itt a Jászságban is legyen egy menedéke azoknak, akik szeretik a szórakozás eggyel igényesebb, minőségibb fajtáját. Úgy látjuk a Lajka egyelőre betölti ezt a tátongó űrt, és kívánunk hozzá minél több kávé-és sörkedvelő hobbiűrhajóst.

Fotók: Vajó Levente, Barhács László

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek