Óriási, sötét füst kezdett terjengeni Szolnokon

Megosztás

Szinte a város bármelyik pontjáról látható. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.

Információink szerint bebálázott és szabadban tárolt nagy mennyiségű papírhulladék ég Szolnokon, a Kőrösi út mellett, a területen egy papírbálázó is kigyulladt. A tűzoltók nagy erőkkel vonulnak a helyszínre

Kollégánk a helyszínen járt és képeket készített a fél Szolnokot beborító füstről.

Frissítés: egy időre szüneteltették a vasúti közlekedést a közeli pályán – közölte a katasztrófavédelem. A szolnoki hivatásos tűzoltók mellett Ceglédről, Kunszentmártonból, Mezőtúrról, Jászberényből és a fővárosból érkeztek hivatásos egységek, hogy a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett elfojtsák a lángokat.

A környező épületekből tizenöt gázpalackot hoztak ki, amelyeket nem ért hőhatás.

Frissítés:

A katasztrófavédelem tájékoztatása szeritn nyolcezer-hatszáz négyzetméternyi területen gyulladt ki műanyaghulladék, illetve ezer tonnányi papírbála tegnap délután Szolnokon, egy Kőrösi úti hulladéklerakó telepen.

A lángok átterjedtek egy bálázógépre, illetve a nagy szélben gyorsan terjedtek, röptüzeket előidézve. A szolnoki, jászberényi, kunszentmártoni, mezőtúri és ceglédi hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett több oldalról avatkoztak be víz- és habsugarakkal, illetve vízágyúval; eközben pedig a tűz közelében lévő épületekből tizenöt gázpalackot vittek ki, melyeket a hő nem károsított. A tűzoltók munkáját erőgépek segítették, amelyek a hulladékot távolabb pakolták a tűztől, valamint az égő bálákat szedték szét. A beavatkozás során a közeli vasútforgalmat is korlátozni kellett, mert a sűrű füst miatt jelentősen lecsökkent a látótávolság. A tűzoltók folyamatosan védték a közeli napraforgótáblát a tűztől.

Képek: Vajó Levente, Katasztrófavédelem

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek