Egyre elviselhetetlenebb a Szandáról beérkezők számára a végeláthatatlan dugó

Megosztás

A szolnoki közlekedés nem éppen mostanában éli fénykorát. A Volánbusz az utóbbi bő félévben megbízhatatlan, késik, siet, kimaradozik (talán a város óriási tartozása is közrejátszik), a MÁV önmagában fogalom a szolnoki vonalon. De aki autóval közlekedik, az se számítson sok jóra.

Az átlagos menetidő Szandaszőlősről a reggel 7 óra környéki csúcsidőben nagyjából 75-90 perc közötti, hogy valaki beérjen szolnoki munkahelyére. Normális esetben hihetetlen és különleges lenne, de Szolnokon ez már nem is számít extrémnek. Mi lesz, ha még az iskolaidő is beindul?

Ildikó hétfőn arról számolt be, hogy reggel 6:40 óta lépésben haladt a sor Szandaszőlős felől Szolnok irányába, a szembeforgalom lassan, de azért haladt. (Ott csak a Szandai lámpától a bevásárló központ leágazásáig állt az egybefüggő kocsisor.) Ildikó is feltette a kérdést, hogy most még iskola sincs, mi lesz szeptember másodikától?

Mások csak legyintenek, hogy hétfő reggel, teljesen megszokott látvány, évtizedes lemaradásban a szolnoki közlekedés (leginkább az infrastruktúra), amit nem is lesz éppen rövid idő orvosolni. Martina még azt is hozzátette, hogy 7:15-kor Szandán a katonaságnál állt a sor vége. A szabályok betartásával és a lépésben haladással pedig sikerült fél kilencre beérni (szolnoki) munkahelyére.

A hídfelújítás egészen biztosan nem segít a közlekedőknek, az jelenleg szükséges rossz. De tényleg kicsit félő, mi lesz jövő hétfőn.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek