Szolnokon is elérhető a védőnő szakirány

Megosztás

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara, Szolnokon is örömmel fogadja az Egészségügyi gondozás és prevenció alapszak védőnő szakirányra jelentkezőket. Az Egyetem az oktatásról szóló információkban kiemeli, hogy olyanoknak ajánlja ezt a képzést, akik „szeretik a mozgalmas, változatos, önállóan végezhető munkát. Akikhez közel áll a családokkal, gyermekekkel való segítő szándékú foglalkozás, akik empatikusak, nyitottak az emberek, családok problémái iránt, ugyanakkor magabiztosak.” 

A védőnői tevékenység komplexitása megköveteli a tanulni vágyó sokoldalúságra való igényét és képességét. 

A Szolnok Campuson a képzés célja a magas szakmai minőség és a sokrétű ismeret biztosítása. Ez azért is rendkívül fontos, mert a védőnő az, aki a legtöbbet találkozik a családokkal és azon belül a gyermekekkel. Ezért ez a szakma nem csupán munka és megélhetési forrás, hanem olyan hivatás, amihez elköteleződés szükséges. Az egészségügyi és gyermeknevelési terület mellett, a szociális problémák felismerése, a kellő érzékenység legalább is fontos terület. Hiszen a munkájuk során nagyon sokféle családdal, különböző társadalmi helyzetben lévő emberrel találkoznak és dolgoznak együtt. A nehéz életkörülmények között élők és a hátrányos helyzetű családok esetében a családgondozás különleges figyelmet, és nagyfokú empátiás képességet igényel. Kommunikációs, kapcsolattartási szempontból éppen úgy, mint adott esetben gyermekvédelem téren, amennyiben intézkedni kell. Tehát a hivatás szépségei mellett, kihívásokkal is találkozik a védőnő a munkája során. A képzés során ezekre az élethelyzetekre éppen úgy felkészítik a hallgatókat, mint az egészségügyi ismeretekre és a szakmai egyéb követelményeire. A védőnőnek olyan tudásra is szüksége van, amely az adminisztrációs és adatszolgáltatási kötelezettségeknél elengedhetetlen. A népegészségügyi adatok értékelés és kezelése szintén a kompetenciájuk része. Amiképpen a munkájukhoz tartozik a családtervezéssel kapcsolatos tanácsadás, a szülői szerepre való felkészítés is. 

A védőnőnek naprakészen kell ismernie a védőoltásokkal kapcsolatos információkat. Részt vesznek a prevenciós munkában. Emellett fontos terület, – ezért az oktatásból sem hiányozhat -, hogy segítséget tudjanak nyújtani azoknak a családoknak és gyermekeknek, ahol megjelenik a magatartási zavar, vagy ahol a családban jelen vannak a káros szenvedélyek. Valamint a serdülőkori problémák kezelésének lehetőségeiben is jártas kell legyen. Ezért az oktatás során átadott ismeretek a mentálhigiénés támogatás és a krízisprevenció mellett, a családokat érintő szociális és jogi ismeretekre is kiterjednek.

A hallgatóknak nem csak a szakmai ismeretek és a gyakorlat elsajátítására van lehetősége a tanulmányok során. Önkéntes programokhoz csatlakozva szerezhetnek tapasztalatokat. Ennek keretében társszakmák képviselőivel is megismerkedhetnek, valamint kapcsolatokat tudnak kialakítani későbbi munkájukhoz.

Maga az alapképzés 8 féléves. A szolnoki oktatást választók levelező képzéssel végezhetik el az Egészségügyi gondozás és prevenció alapszak védőnő szakirányt. Ez azt is jelenti, hogy akár munka mellett is megszerezhető a képesítés. 

Az alapképzést követően a magasabb szintű tudás ajtaja is nyitva áll a már végzett hallgatók számára. Választható például az MSc fokozat megszerzése. Valamint lehetőség van az egészségügyi tanári szak elvégzésére is. Akiket pedig a szociális terület vonz, azoknak az egészségügyi szociális munka mesterszak ajánlott. A népegészségügyi mesterszak az egészségfejlesztés területe iránt érdeklődőket várja. Mindez olyan távlati potenciált jelent a hallgatóknak, amely túlmutat a területi védőnői alapfeladaton. Magasan képzett szakemberként, előmeneteli szempontok is térbe kerülhetnek. Valamint akár pályamódosításra is lehetőséget adó vagy egy életpályát kiteljesítő, komplex tudás együttesre lehet szert tenni. Ami életpálya modellként is működhet.

A doktori (PHD) fokozatra szintén lehetőség van az egyetem keretein belül, ami lehetővé teszi többek között a kutatásban, a tudományos munkában való részvételt is.

A védőnői feladatokat jogszabály rögzíti.

„A védőnői hivatás 100 éves múltra tekint vissza, mely szolgálatnak máig meghatározó célja az anya – csecsemő és gyermekvédelem. A védőnő, az anyát otthonában felkeresve segíti a gyermek egészségben való felnevelkedését. A védőnői gondozás egy folyamat, mely a családtervezés időszakától, a várandósság követésén át, a gyermekágyas időszak támogatásával, a gyermek újszülött kortól az iskolakezdés időszakáig tart. Tevékenységét gondozási terv alapján, a családlátogatás és védőnői tanácsadás keretében célzottan és szükséglet szerint végzi. Feladata, a szoptatás és az anyatejes táplálás ösztönzése különösen az első 6 hónapban, a szoptatás helyes technikájának, tejelválasztás fokozásának és fenntartásának módjainak tanításával. A gyermek minden életkorában az egészségi állapotnak és fejlettségi szintnek megfelelő táplálási és táplálkozási szokások kialakítása. A családok tájékoztatása az életkorhoz kötött védőoltások fontosságáról, a védőoltások szervezése, nyilvántartása, jelentése a hatóság felé külön jogszabályban és módszertani levélben foglaltak szerint. Az életkorhoz kötött szűrővizsgálatok elvégzése a módszertani ajánlások alapján, és szükség szerint a házi gyermekorvos tájékoztatása az észlelt eltérésről. A védőnő további feladata a népegészségügyi szűrővizsgálatokról való tájékoztatás, illetve a megfelelő képzettséggel rendelkező védőnők méhnyakszűrést is végezhetnek”. (miefi.hu)

A körzeteket ellátó védőnőkről és elérhetőségükről a családok Szolnokon is tájékozódhatnak. https://info.szolnok.hu/vedonoi-ellatas-m860

Csaba Beatrix

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!!

kiemelt kép forrás: internet, fotós: Mészáros János

fotók Debreceni Egyetem – Szolnok Campus

Kapcsolódó cikkek