Megint “jó” volt a buli a szolnoki játszótéren

Megosztás

Csak a használt bugyit, a neccharisnyát és igen gyakran az ürüléküket is ott felejtik a résztvevők. Nem egyedi eset és egyáltalán nem csak egy helyre összpontosul. Mit lehet ez ellen tenni?

Szabóné Vivien panaszkodott az egyik helyi csoportban, hogy egy feltehetően igen ütős buli melléktermékeként, teljesen véletlenül használt bugyi, necc harisnya és egyebek maradtak a Csokonai úti játszótéren reggelre. Undorítónak, gusztustalannak írta le, amit a képek alapján alá is tudunk támasztani. Természetesen összeszedte a maradványokat, de akkor is pipa arra, hogy “retkes, mocskos az egész város” – fogalmazott.

Mások hozzátették, hogy a Gerle úton ez szintén rendszeres és az is, hogy igen sűrűn, a csúszda alá végzik el nagydolgukat a bulik résztvevői (a szemtanúk szerint drogosok), akik még a kuka tartalmát is rendre kiszórják, vissza pedig természetesen már nem teszik. Mit lehet ilyenkor tenni, kinek a felelőssége ez, természetesen a szemetet és ürüléket maguk után széthagyókon kívül?

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek