Megint közterületen oldották meg a fürdést Szolnokon

Megosztás

A Facebookra néhány nappal ezelőtt feltöltött képek tanúsága szerint Szolnokon továbbra sem sikerült rendeltetésszerűen használni a közös értékeinket – egy tavaly decemberi esethez hasonlóan megint köztéri fürdőzést kaptak lencsevégre.

Még 2023 novemberében olvashatták a Szol24-en, hogy valaki meztelenül fürdött Várkonyi téri ártézi kútnál, amit egy arra járó autós ráadásul videóra is vett. Hasonló eset volt, amikor egy férfi a Tisza Szállónál lévő közkifolyó kádszerű kőedényzetében kívánt mosakodni.

Most az áldozat Szolnok (Zounok) Ispán szobra lett, a készített fotókat kiemelt képünkön láthatják.

Zounok egyébként Szolnok régi neve lehetett, a várost a XI-XIII. században ezen, illetve a Saunic, Zawnuch és Zounuc neveken is említették. Korábban a helyén egy Lenin-szobor állt, bár feltehetően ez kevésbé foglalkoztatta azt a férfit és nőt, akik úgy döntöttek, hogy a szabadstrand helyett egy váratlan módját választják a tisztálkodásnak.

Szolnok, én így szeretlek” – írta a TikTok-ra feltöltött felvétel mellé a posztoló, akinek sikerült videóra vennie a szobor melletti pihenést, amit ráadásul majdnem 200 ezren tekintettek meg eddig. Az önfeledt perceket még a szobortól néhány méterre történő esküvői fotózás sem zavarta meg.

TikTok – Make Your Day

No Description

Kép: Fodor Ferenc Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek