Elkapták azt a tiszaburai férfit, aki ellopta a templom tetejéről a rezet

Megosztás

A rendőrök őrizetbe vettek egy 19 éves helyi fiatalt, aki többek között a tiszaburai református templomba is betört.

Az Abádszalóki Rendőrőrs folytatja az eljárást azzal a tiszaburai 19 éves férfival szemben, aki az elmúlt másfél hónapban három lopást követett el a településen. Június 7-én testvérével egy lakatlan hétvégi házba törtek be ahonnan különböző használati tárgyakat zsákmányoltak. A gyanúsított június 10-én egy családi ház udvarára ugrott be, ahonnan uborkát lopott, majd távozásakor megrongálta a felszerelt kamerákat.

A rendőrök kamerafelvételek alapján azonosították a testvérpárt. A 19 éves fiatalt július 12-én fogták el az egyenruhások. A nyomozók háromrendbeli lopás miatt kihallgatták, őrizetbe vették és letartóztatását kezdeményezik. Bűntársa egyelőre rejtőzködik, ellene elfogatóparancsot adtak ki.

Mégsem olyan szokatlan a hasonló eset, mint ahogyan azt első pillantásra gondolnánk. Tavaly egy férfi a jászapáti imaházban tárolt adománydobozból 30.000 forint készpénzt, valamint még az ott talált két mikrofont is ellopta.

Fotó: police.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek