Megnyílt a szabadstrand Szolnokon

Megosztás

A szezon beindulásával szombaton végre megnyílt a szabadstrand Szolnokon, a fürdőzők természetesen egyből éltek is a lehetőséggel a kánikulában. Fontos azonban, hogy figyeljünk biztonságunkra, a Szolnoki Vízirendészeti Rendőrörs parancsnoka szerint érdemes tanulmányozni a vízfelszínt, megállapítani a folyásirányt és a sodrás nagyságát is.

A Tisza környékén sok helyen, köztük a megyeszékhelyen is birtokba vehettük a szabadstrandokat – nyit a Tisza-tó Strand Abádszalókon, két napos nyitóbulival kezd a Ring-a-Tó Kiskörén, illetve a sarudi Tisza-tó Aktív-és Ökoturisztikai Központ szintén megnyitja kapuit.

Nincs ez másként Szolnokon sem, bár az önfeledt kikapcsolódás mellett a Szolnok TV által megszólaltatott Mihalik Zsolt, a vízirendészet alezredese felhívja a figyelmet a balesetmegelőzésre. Sajnos könnyen megtörténhet a baj, márpedig ha szabadstrandra készülünk, több fontos szempontot érdemes figyelembe venni a biztonság érdekében.

„Örvények ott keletkeznek, ahol a vízben valamilyen tárgy megtalálható és ennek nagysága függ a víz sodrásától, illetve a tárgy nagyságától, ilyen helyeken tilos vízbe menni.”

Emellett szükséges kiemelni, hogy a SUP-okra (Stand Up Paddle Boarding, állószörfözés) vonatkozó szabályok megváltoztak, 14 év alatt csak úszómellénnyel lehet használni, viszont 14 év felett elég a bokapánt viselete, már amennyiben a szörfös tud úszni.

Képek: Lovas Ferenc

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek