Életveszélyes – Így még senkit nem láttunk a Tiszavirág hídon közlekedni

Megosztás

Egészen elképesztő felvétel kezdett terjedni az egyik népszerű szolnoki Facebook-csoportban: ahogy a videót feltöltő írta, valaki egészen szokatlan módját választotta a biciklisek és rolleresek kikerülésének a Tiszavirág hídon, ugyanis a férfi konkrétan felmászott a hídra.

A kerékpárúttal ellátott gyaloghíd ünnepélyes alapkőletételének napjára 2009 nyarán került sor, bár a beruházás meglehetősen hányatott sorsú volt, miután a szerkezetet a fővárosban rakták össze és a híddarabok jelentős késéssel érkeztek a megyeszékhelyre.

Nemrégiben fel is újították, összesen ötvenhárom napnyi munka után adták át a forgalomnak. Mindenesetre egyszer már történt itt egy tragikus baleset, 2010-ben hídon cölöperősítést végző munkás beleesett a Tiszába, a testét pedig csak napokkal később találták meg.

Szerencsére esetünkben nem történt baj, de nagyon bizarr és életveszélyes mutatványt hajtott végre valaki. Egy pillanatkép a videóból:

A videóban elhangzó vélekedések szerint ráadásul mezítláb akciózott a szolnoki pókember, azaz még könnyebben beleeshetett volna a vízbe. Szerencsére ez nem történt meg, a Reels-ből kiderül, hogy végül lemászott és úgy folytatta tovább az útját.

Képek: Shutterstock, Makai Csaba/Szolnokon Hallottam

Kapcsolódó cikkek