Közös sétát rendezett a Szolnoki ZöldErő a Széchenyi lakótelep melletti fás részre

Megosztás

“Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttek a csütörtök estére meghirdetett sétára. Célunk az volt, hogy felkeressük és megismertessük a Széchenyi lakótelep szomszédságában lévő fás legelőt” – írta Facebook bejegyzésében a Szolnoki ZöldErő

Az eseményen bemutatott zöld terület átalakításra kerülne, az önkormányzat közgyűlésén elfogadott tervek szerint. Az önkormányzat tulajdonában lévő terület régóta ki van jelölve sportfejlesztési célra, a terv részeként elsőként műjégpálya létesítését kezdhetné meg egy helyi sportegyesület.

Az eseményen résztvevők elmondták, hogy mit jelent nekik ez a terület és azt is ismertették, hogy miért tartanák fontosnak a jelenlegi állapot megőrzését.

“Örömünkre csatlakoztak a sétához többen is a jégkorong utánpótlással foglalkozó egyesülettől, akikkel közösen hallgattuk meg a környéken lakók aggályait” – közölte a Szolnoki ZöldErő bejegyzésében.

A szervezők bíznak benne, hogy sikerül megmenteniük a területet és nem kerül sor semmilyen beépítésre. Véleményük szerint a sokkal értékesebb attól, hogy sportlétesítményt építsenek rajta.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek