A szolnoki férfi két óra alatt kétszer lopott, nem lett jó vége az ámokfutásának

Megosztás

A szolnoki rendőrök őrizetbe vették azt a nem túl átfontoltan gondolkodó helyi lakost, aki egy napon belül, mindössze néhány óra eltéréssel kétszer is lopott. Első alkalommal sikerült elmenekülnie, másodjára azonban elkapták a rend éber őrei.

A 44 éves férfi lopását elsőként egy szintén szolnoki lakos jelentette, aki tegnap, azaz május 8-án, dél körül tett bejelentést a rendőrségen, hogy a Zagyvarékas külterületén található végátemelőnél dolgozott, és közben egy ismeretlen elvitte nyitva hagyott gépkocsijából magassági ágvágóját, benzines láncfűrészét, valamint táskáját a telefonjával és irataival együtt.

Az újszászi rendőrök kiérkeztek, majd éppen meglátták főhősünket, aki egy kerékpárton tolta az ellopott értékeket. Mikor szembesült a rendőrök közeledésével, mindent hátrahagyva elszaladt.

A második felvonás során ismét érkezett egy bejelentés, ezúttal Újszászról, hogy egy mezőgazdasági telephelyről valaki elvitte az aggregátort. A tolvajnak itt is sikerült elmenekülnie, de végül elkapták, könnyedén megállapítva, hogy hogy a korábbi lopás is az ő terhére róható. A Szolnoki Rendőrkapitányságon kétrendbeli lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

És mi a happy end? A sértettek hiánytalanul visszakaptak mindent.

Kép: police.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek