Az alapító Kovács Mihályról nevezik el a Tisza Táncegyüttes székházát

Megosztás

A Tisza Táncegyüttes Művészeti Egyesület néhány nappal ezelőtti közgyűlésén döntött arról, hogy tiszteletük jeléül a tavaly év végén elhunyt Kovács Mihályról nevezik el a székházukat. Nyolcvanadik születésnapján Szalay Ferenc polgármester azt mondta róla, kevesen vannak, akik még életükben legendává válnak, de Misi bácsinak sikerült.

Kovács Mihály munkáját számos elismerő díjjal jutalmazták, 2006-ban Ezüst Pelikán díjat kapott, 2020-ban pedig a japán kormány állami kitüntetését vehette át, emellett pedig Szolnok díszpolgára volt.

Összesen három évtizeden át volt az együttes elnöke és több, mint tíz évig tiszteletbeli elnökként segítette a Tisza Táncegyüttes munkáját.

Gyermekkoráról így nyilatkozott: „Szüleim ízig-vérig nyakas kunok, tősgyökeres kunhegyesiek voltak, magamat is annak vallom. A második világégés időszakában a frontvonal elől vándoroltak rokonoktól rokonokig. Hárman vagyunk testvérek. Én 43-ban jöttem a világra Pesten, László öcsém 44-ben Piliscséven, István pedig 45-ben, ő már, visszatérve a család fészkébe, Kunhegyesen. Fivéreim sokra vitték, nagyon büszke vagyok rájuk.”

2023 október végén érkezett a hír, hogy elhunyt. „Régóta hiányzol Szolnok kulturális életéből, s bár az oka nyilvánvaló volt, ezt nem lehet megszokni, ahogy azt a hírt sem, hogy te sátrat bontottál, és csendesen elindultál az égi színpad felé” – fogalmazott akkor Kállai Mária országgyűlési képviselő.

A Tisza Táncegyüttes ezzel a nagyon szép gesztussal gondoskodik arról, hogy Kovács Mihály nevét a következő, fiatal generáció is megjegyezze.

Kép: Szalay Ferenc Fb

Kapcsolódó cikkek