Ez a többször ellopott jászkunsági televízió lassan már magától hazatalál

Megosztás

Egyszer megvásárolta a csépai tulajdonos és beállította a helyére. Azóta kétszer ellopták, de a rendőrök mindkétszer sikerrel visszaszerezték. Lassacskán már kívülről ismerni fogja a hazavezető utat.

Egy csépai sértett tett bejelentést a rendőrségen 2024. február 20-án: aznap reggel, miután elment otthonról, betörtek hozzá, és elvitték a tévéjét. A rendőrök a begyűjtött adatok alapján rövid időn belül eljutottak a feltételezett elkövetőhöz, aki már nem volt ismeretlen számukra. A helyi lakos ugyanis már előző év júliusában kétszer is betört a sértetthez, és egyszer akkor is elvitte ugyanezt a televíziót, amit megtaláltak a rendőrök, és visszaadtak a tulajdonosának.

A nyomozók megállapították, hogy a férfi terhére róható több, júliusban és szeptemberben elkövetett vagyon elleni bűncselekmény is. Azon alkalmakkor többek között élelmiszert, szerszámgépeket, kerékpárt és gépjárműveket zsákmányolt különböző helyi ingatlanokból. A 23 éves fiatalembert gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A tv-t a rendőrök ismét megtalálták, és a tulajdonosának immár másodszor is visszaadták. 

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság hatrendbeli lopás, valamint jármű önkényes elvétele bűntett miatt folytat eljárást – adta hírül a Police.hu.

Kapcsolódó cikkek