Jelentős elismerésben részesült a Jászság Népi Együttes

Megosztás

„Újabb Örömhír! A Jászság Népi Együttes bejutott az elmúlt évek legszínvonalasabb alkotásait felvonultató Néptáncantológiára” – közölte az együttes a hivatalos Facebook-oldalán. A Néptáncantológia több, mint öt évtizedes múltra tekint vissza, egy impozáns színházi bemutatón láthatja a közönség az elmúlt év legkiemelkedőbb műveit és legszínvonalasabb nem hivatásos előadóit.

A műsor során több tucat néptáncos és népzenész lép színpadra, akik megelevenítik a Kárpát-medence kivételesen szép és értékes folklórját.

A résztvevőket minden évben pályázat által választja ki a Martin György Néptáncszövetség minden évben pályázat útján választja ki, a népi együttes Jászsági cigánytáncok (Szűcs Gábor, Vajai Franciska) című koreográfiája nyert.

Az előadáshoz kapcsolódik a Néptáncosok bálja, amely az Antológia estéjén várja a Néptáncantológia résztvevőit, és az ország minden tájáról erre az alkalomra összesereglett táncosokat, zenészeket, érdeklődőket, hogy a népzene és a néptánc jegyében együtt tölthessenek néhány órát, és egy nagy, közös mulatsággal köszönthessék az új esztendőt – írja hollapján a Néptáncszövetség.

A Néptáncantológiát 2024. március 9-én rendezik meg a Budapesti Operettszínházban.

Fotók: Kispál Gábor

Kapcsolódó cikkek