Szelevény az a falu, ahol még a madár sem jár, a víz viszont annál inkább

Megosztás

Szelevény a megye legdélibb települése, csendes, amolyan a madár sem jár arra zsákfalu. Itt vett házat pár éve csok-ból történetünk szereplője, aki talán már bánja is tettét.

Sándor Kunszentmártonból költözött ki családjával Szelevényre. Tette mindezt a csok miatt. Itt vett házat, aminek rendbetétele már korántsem annyiba kerül manapság, ahogyan annak idején belevágott a kalandba.

Sándor egy sarki házat tudhat magáénak családjával. A fiatalember azért kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja panaszát.

Ezek szerint – ami fel sem tűnt a ház vásárlásakor, hiszen száraz idő volt – esőzések idején hozzá, a portájához folyik le az egész utca vize. Vagyis nem egészen a portájához, merthogy a víz lefolyását valaki megkönnyíti. A csapadék ugyanis megáll a portájánál az úton. Hogy ez a hatalmas tenger ne zavarja a közlekedést, valaki kis árkot húzott a tócsa szélétől Sándor portája felé, hagy menjen arra a víz jelszóval (nyitóképünkön).

Csakhogy Sándor nem szeretné ám, ha elöntené a portáját a víz, viszont nem tud tenni a helyzet ellen semmit, mert hiába is szünteti meg a kis árkocskát, azt valaki mindig újra kihúzza.

Sándor erős gutaütések közepette beviharzott a polgármesterhez, akinek a figyelmét felhívta a rendellenességre. Sándor tudni is véli, hogy ki az az illető, de nem akar senkit sem ártatlanul gyanúsítani.

A polgármester meg is ígérte neki, hogy az illetőt figyelmeztetni fogja, hogy hagyja abba az árok kihúzását.

Csakhogy ez nem ért semmit. A kis árok újra és újra megjelent, megjelenik, levezetvén a vizet háza felé.

A fő gondot ugyanis az jelenti, hogy a településnek azon részén, pontosabban Sándorék portája előtt nincs csapadékvíz-elvezető árok. Az a településen amúgy sem túlságosan jellemző. Menjen a víz, ahová akar.

Az utóbbi időben nem sok csapadék volt, ám most, hogy nagyon sokat esett az eső, ez a gond Sándoréknál – és minden bizonnyal más helyen is – felszínre került.

Egyszerűen nem tudja, mit csináljon, mert az kevés, hogy egy privát közösségi oldalon megírta panaszát.

Most, cikkünk írásakor viszont már azt újságolta el Sándor, hogy új megoldás született a víz levezetésére. Valahogy csak eljuthatott az önkormányzatig panasza, és most, péntek reggel már másfelé húzta ki valaki a kis árkot. Mégpedig egy korábban létező árok felé, ami ma már csak lapálynak mondható.

Szerinte valakik úgy lehetnek ezzel a megoldással, ez jó lesz, tartós lesz, ezzel el lesz felejtve a probléma.

Péntek reggel ez a kép fogadta Sándor: valaki már másfelé húzta ki az ideiglenes árkot

Máshol is megáll egyébként a faluban a víz. Erre példa a Petőfi utca. A Változást Szelevényen csoportban írtak arról, hogy a nemrég 47 millióból felújított Petőfi utca kereszteződésében szintén megáll a víz.

Sándor azt szeretné, hogy az országgyűlési képviselő is foglalkozzon a témával. Szerinte nem ártana már végre valami érdemlegeset felmutatni a csapadékvíz-elvezetésben.

Sándornak amúgy nem kellett sok idő, hogy rájöjjön, a falu erősen pusztul. Csendesnek csendes, talán nagyon is az. Az iskolában az 1-3 osztályra egy tanító jut Sándor szerint. Van két bolt. Vonat nincs, megszűnt, a vonatpótló buszt most tervezik szintén megszüntetni.

És még más problémák is vannak, felújításokkal, beruházásokkal, de ez már más szereplővel egy másik cikkünk témája lesz majd.

Az aszfaltréteg vadonatúj, a probléma régi: megáll a víz a Petőfi utcában is

Kapcsolódó cikkek