LMP: L. Simon Lászlónak azért kellett távoznia, mert betartotta a szabályokat

Megosztás

Csák János kultúráért felelős miniszter a mai napon elbocsájtotta L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját. Az LMP szerint nilvánvaló, hogy a döntés mögött a World Press Photo kiállítással kapcsolatos ügy áll, így kimondhatjuk, hogy a főigazgatónak azért kellett távoznia, mert egyrészt betartotta a jogszabályokat – azaz a pénztárosok nem igazoltatták a látogatókat a belépésnél – másrészt múzeumigazgatóként a felelős miniszterrel szemben értette az ábrázolás és a támogatás közötti igen fontos különbséget.

A mai naptól tudjuk, hogy ez a jelenlegi hatalom szemében bűnnek számít, ennek fényében őszintén aggódunk a köztévé vezetőinek állásáért, akik az elmúlt években messze a legtöbb időt szentelték a „homoszexuális életmód ábrázolásának”, írja közleményében az LMP.

Csák János ezen döntésével nem egy múzeumigazgatót rúgott ki, hanem gyakorlatilag a kultúrára mondott nemet. Csák János mostantól hivatalosan is a kultúra felszámolásáért, és nem a kultúráért felelős miniszter, egy végtelenül korlátolt hatalom egyszerű verőembere. Ha lemondásra szólítanánk fel, azzal közvetett módon csak azt ismernénk el, hogy egy politikai értelemben létező, önálló gondolatokkal bíró szereplő, ezért ezt a szívességet nem tesszük meg neki. 

Ahogy ma az is kiderült, hogy tévednek azok, akik a Mi Hazánkat a Fidesz szatellitpártjának tekintik: valójában a helyzet fordítva áll fenn, a Mi Hazánk rángatja kénye-kedve szerint a magyar kormánypártot.

Kapcsolódó cikkek