Döntőbe jutott a tiszaigari Mátyás király fa az idei Év Fája-versenyen

Megosztás

Ez az első fa, amelyet az első világháború után védetté nyilvánítottak.

A 2010 óta minden évben megszervezett versennyel az Ökotárs Alapítvány a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet – írják közleményükben. A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története van, és amely szerepet játszik a körülötte élők életében. A vetélkedő ma talán aktuálisabb, mint valaha, hiszen az éghajlatváltozás fenyegető árnyékában a korábbinál is fontosabb a településeinket hűtő, árnyékoló fák megőrzése.

Idén 21 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választott ki a 9 döntőst, amelyek között egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei fa is szerepelt. Ezek közül a közönség online szavazással választotta ki kedvencét július 1. és október 1. között. A fákra összesen 12762 szavazat érkezett.

A tiszaigari Mátyás-király fa 155 szavazattal a nyolcadik helyen végzett.

Mint a fa leírásában olvashatjuk az Év Fája-verseny honlapján, a “kora nem tisztázott, viszont a Magyar Királyság Második katonai felmérésének (1819-1869) térképén is jelölték, ami arra enged következtetni, hogy már akkor is mérete miatt tájékozódási pontnak tekintették. Corvinus Egyetem tanárai és hallgatói készítettek egy szakmai munkát, a Tiszaigari Arborétum növényeinek értékelése címmel még 2005-ben, ebben a fa korát 400 évre becsülik. Mindezek mellett természeti, környezeti értékként is különleges. A tiszaigari Mátyás király-fa az első fa, amelyet az első világháború után védetté nyilvánítottak. A Tisza szabályzása előtt a folyó közelében állt, ez adja kulturális történetének alapját. A történet szerint volt egy átkelő Tiszaigarnál, és mivel a király sokat járt-kelt az országban, ennél a fánál pihent meg.”

A másik két borsodi fa közül a Vadnai Csakazértis Batul almafa, a kitartás jelképe a hatodik, a sajóörösi törökmogyorófa pedig a hetedik helyet kaparintotta meg.

A győztes egyébként a Szekszárdi Remete Berkenye lett.

Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben:
1.hely Szekszárdi Remete berkenyéje-5322 szavazat
2.hely A győrszentiváni tölgyes-3934 szavazat
3.hely Az öreg vackor, Tokaj szeretett vadkörtefája-1106 szavazat
4.hely Az újtikosi százéves fűzfa-801 szavazat
5.hely Az Olimpia park platánja-680 szavazat
6.hely A Vadnai Csakazértis Batul almafa, a kitartás jelképe-443 szavazat
7.hely Sajóörösi törökmogyorófa-200 szavazat
8.hely A tiszaigari Mátyás király fa- 155 szavazat
9.hely A Szabadkikötő platánja-121 szavazat

Kapcsolódó cikkek