Örülhetnek az édesszájúak, a hétvégén újra itt van a Szolnoki Országos Csokoládé Fesztivál

Megosztás

Kerek, szögletes, hosszú, rövid, gömbölyű, lapos, tömör, lyukas, csomagolt, meztelen: hosszú lenne a sor, mire a végére érnénk annak, hogy Gombóc Artúr, Csukás István legendás karaktere milyen fajtájú csokoládékat szeretett. A kilencedik Szolnoki Országos Csokoládé Fesztivál szervezői azonban azt ígérik, még annál is több csokival találkozhat az, aki kilátogat a helyszínre a hétvégén, október 21. és 22. között.

„A kultúra édes pillanatai” – így jellemzik az eseményt, és valóban szükség van többes számra, hiszen nem a csokoládékóstolás az egyetlen program. Egzotikus állatokat és rovarokat lehet megismerni, bábmeséket és művészeti bemutatókat tartanak, valamint kézműves foglalkozásokkal is találkozhatnak az érdeklődők.

Sőt, külön felhívták a figyelmet, hogy a hétvége során jótékonysági játékgyűjtést szerveznek, ezért arra kérnek mindenkit, aki megteheti, hogy hozza el jó állapotú, de már nem használt, esetleg felesleges játékait vasárnap estig, hogy azokat átadhassák a Vöröskeresztnek és így rászoruló gyerekek életét tegyék boldogabbá.

A kilencedik alkalommal megtartott csokoládéfesztivál a Hild téren található Aba-Novák Agóra Kulturális Központban kerül megrendezésre, október 21-én szombaton reggel kilenc órától este hétig, 22-én pedig szintén kilenc órától hatig várják a kóstolókat.

Rengeteg érdekes program lesz a hétvégén

Még a nyáron számoltunk be róla, hogy lázasan keresik a fesztivál idei arcát, és mint látható az elkészült borítóképeken és megosztott fényképeken, megtalálták a legalkalmasabb jelentkezőket, közülük az első helyezett portfólió fotózáson vehet részt.

A hazai kézműves csokoládéktól kezdve a nemzetközi díjnyertes termékekig rengeteg finomság megtalálható lesz.

Gondoltak az ételérzékeny látogatókra, ezért számukra glutén- és laktózmentes csokik egyaránt kóstolhatók, sőt, sok ínyencség díszdobozban is kapható, ami garantáltan remek ajándék lehet minden édesszájúnak.

Felnőttek számára 2.500 Ft a jegyár, diákoknak, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 1.900 Ft.

Képek: Origo, Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek