EU-s pályázati segítséggel lát vendégül grúz önkénteseket Szolnok városa

Megosztás

Uniós pályázati forrásból önkénteskedik a megyeszékhelyen három grúz lány, Nini, Gohar és Sona a szolnoki TESZ-VESZ Ifjúsági és Gyermekalapítvány segítségével.

A TESZ-VESZ fogadó szervezetként működött közre. Maga az alapítvány 1993-ban jött létre, fő profiljuk a jövedelemmel még nem rendelkező, hátrányos helyzetű gyerekek közösségi életének és kezdeményezéseinek felkarolása, de emellett foglalkoznak hagyományőrzéssel, együttműködnek nemzetközi szervezetekkel és a kulturális sokszínűség megismertetésével.

A grúz vendégek pozitívan számoltak be az itt töltött időről. Segítették a kulturális központot, az Autizmus Központ virágoskertjét takarították és játszottak a gyerekekkel a helyi óvodában, valamint kiemelték az egy hetes látogatás alatt tapasztalt meleg vendégszeretetet, amivel a szolnokiak fogadták őket.

Az Európai Szolidaritási Testület pályázata rendkívül népszerű lehetőség azoknak a 30 év alatti fiataloknak, akik hazájukban, vagy külföldön szeretnének hasznos tevékenységet végezni.

Nagyon jól érezték magukat a grúz önkéntesek Szolnokon

Ez magába foglalhat önkéntességet, mint amire a grúz csapat vállalkozott, szakmai gyakorlatot, helyi szolidaritási projektben való részvételt és különböző konkrét munkalehetőségeket. A jelentkezők sok más mellett foglalkozhatnak oktatással, polgári szerepvállalással és környezetvédelemmel is.

„Az önkéntesség a szolidaritás egyik formája, ez pedig az egyik legfontosabb uniós alapérték. Az új program rengeteg új lehetőséget kínál az európai fiataloknak. Az önkéntesség a modern demokráciánk fontos része.” – hangoztatta a Michaela Šojdrova cseh jelentéstevő az Európai Szolidaritási Testület 2021-2027 közötti programjának elfogadásakor.

Rendkívül pozitív, hogy az EU esélyt ad minél több fiatalnak új kultúrákkal való megismerésre, a személyes látókör bővítésére és összességében arra, hogy ifjú felnőttként nyitott, szolidáris közösségekkel találkozzanak.

Fotó: Alapítvány Tesz-Vesz facebook-oldal

 

Kapcsolódó cikkek