Parkoló autóban ülve keres barátnőt magának egy szolnoki fiatalember

Megosztás

Több mint két hete azzal tölti szabadidejét egy szolnoki fiatalember, Endre, hogy barátnőt találjon magának. Ennek ráadásul egy szokatlan módját választotta: egy parkolóba beállt autójával, amire kitett egy feliratot, miszerint “Barátnőt keresek”.

– Az ötlet onnan jött – mondta nekünk Almási Endre Sándor-, hogy korábban autót is hirdettem így. Kitettem rá, hogy eladó. Ennek kapcsán adódott, hogy így keressek barátnőt is. Most annyi a változás, hogy azt írtam az autóra kitett papírra, hogy barátnőt keresek. Most én vagyok a lehetséges választás, nem az autóm – tette hozzá Endre.

Előbb egy diszkó előtt hirdette akcióját, de ott rájött, hogy az nem jó hely neki. 

– Nyilván akik ott vannak, azok be vannak rúgva, drogozva – rögzítette álláspontját. 

– Rájöttem, hogy itt, a pláza parkolójában célravezetőbb kiállnom. Itt sokan megfordulnak, nagy a forgalom.

De vajon járt-e sikerrel, hisz ez lenne a lényeg.

– Tegnap is jött ide egy lány, aki tetszett is, de aki nem töltötte be a 18. életévét, az szóba sem jöhet – fejtette ki Endre.

– Vannak, akik viszont nekem nem tetszenek, őket finoman elutasítom. Ha például alacsony, akkor azt mondom, nekem magasabb kell. 

Mint megtudtuk, addig folytatja párkeresését, amg nem találja meg az igazit. Azt mondta, télen viszont, ha addig sincs meg a hőn áhított társ, nem lesz kint. Ám bízik benne, addig sikerül akciója.

Hitvallása, hogy manapság szórakozóhelyeken nem igazán lehet társat találni. Tudja, mit beszél, mert azért benne volt az éjszakai életben. Ám szerinte igaz a mondás: az alvilágnak nincs romantikája.

Azt is megtudtuk Endrétől, hogy még nem volt nős, leghosszabb kapcsolata pedig 6 és fél évig tartott.  

Azt is megtudakoltuk, hogy van-e munkája Endrének.

– Fő tevékenységem az egyedi kialakítású autók készítése, autodesign alkotása. Most viszont ételkiszállító vagyok. Ezt is azért vállaltam el, mert új embereket lehet megismerni közben. Viszont a tapasztalatom az, hogy igazából csinos és szép hölgyek nem igazán rendelnek pizzát, mert nyilván féltik az alakjukat – közölte tárgyilagosan.

Endre magáról annyit mondott, hogy egyetemen, számítógép-programozó-matematikus szakon végzett szülők gyermeke. Ő maga két év alatt érettségizett le a gimnáziumi tananyagból. Ahogy fogalmazott, elméje “járása” valószínűleg gyorsabb és intelligenciája az átlagnál magasabb. Úgy vélte, a  világot mindig az átlagtól életerő, kreatív elmével rendelkező egyének “mozdították előrébb”.

Ezért is támadt a megszokottól eltérő gondolata a párkeresésről. Mivel szerinte a jelenlegi európai társadalom legnagyobb problémája a kulturált társkeresés és a megfelelő társ megtalálása, ezért úgy gondolta, nem ő fog odamenni ismerkedés miatt a nőkhöz.

Ez ugyanis akár veszélyes is lehet, hiszen ha valaki más már kinézte a hölgyet magának, vagy van már pasija, akkor ugyebár abból balhé balhé lehet. Aki viszont egyedülálló nő, meg akar tőle valamit, az így megtudhatja, hogy szabad a pálya, jöhet ismerkedni, ha akar. 

Mint Endre elmondta, az is tapasztalat, hogy sokszor felesleges a férfiaknak a nőkhöz odamenni ismerkedés céljából.- Ezt zaklatásnak vehetik, vagy a “van barátom” duma jön a nőktől sokszor, még ha valójában nincs is nekik, mert nem is akarnak társat – fejtette ki Endre.

Azt is elmondta, hogy szerinte a szórakozóhelyeken feleslegesen költik a pénzüket a nők italára “a pancser pasik”, mert a nők csak kihasználják a meghívást, ám tudják, úgyse akarnak mást a srácoktól, csak azt, hogy ingyen berúgjanak. 

– Tisztelet a kivételnek – tette hozzá Endre. 

Szerinte a másik gond az, hogy neten a társkereső oldalakon sokak elmondása alapján olyan nők vannak, akik mások képeit teszik ki és a valóságban  nem is úgy néznek ki.

Az ember könnyen pórul járhat, hiszen elutazni egy ilyen nőhöz tiszta időpocsékolás – mondta Endre, aki szerint a Facebookon sem célravezető ismeretlen nőket bejelölgetni, mert vagy vissza sem jelölik az illetőt, de ha mégis, nem igazán válaszolnak a nekik írt üzenetekre.

– Ebben szerintem közrejátszhat a sok alpári bunkó illetőt, akik egyből a szex-szel kapcsolatban írnak és emiatt azt hiszik a nők, hogy minden férfi egyforma. Nos, ebben nagyon tévednek, mert nem mind ilyenek – húzta alá a fiatalember. aki  így összegzett: 

– Tehát tényleg szeretnék magamnak normális és szép barátnőt találni, akire nyilván nem diszkóban lehet ráakadni, hiszen kell a francnak részeges/drogos nő). Ám például a boltban leszólítgatás sem hiszem, hogy célravezető.

És hogy ki is érdekli valójában?

– Tizennyolc évet betöltött nő érdekel csak természetesen, akinek tetszem és szintén társat keres. Jöjjön oda hozzám bátran, ha lát és tetszem neki, vagy messengeren is írhat, ha képeim alapján bejövök neki – mondta.

És még egy lényegesről el ne feledkezzünk!

– Az, aki a párom lesz, az az autót használatra megkapja, mert az én választottam nem járhat buszon esetlegesen zaklató egyének között, meg ugyebár azért is, hogy nyugodt legyen, autó nélkül úgyse fogok tovább csajozni. Szerintem ennél konkrétabb/korrektebb nem lehetek – állította Endre, akit – ha nem esik az eső – meg lehet találni a szolnoki  a pláza bejárata előtti parkolóban. 

Hacsak azóta meg nem találta már az igazit…

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek