Horror: kalapáccsal ütötte, majd néhány nap múlva szándékosan el is gázolta zagyvarékasi haragosát

Megosztás

Egészen elképesztő történet, a zagyvarékasi férfi nem elégedett meg azzal, hogy kalapáccsal rásózott haragosára egy korábbi nézeteltérés miatt, valamint az autóját is tönkretette, néhány nap múlva úgy döntött, még el is üti autóval.

Letartóztatást indítványozott a Szolnoki Járási Ügyészség azzal a zagyvarékasi férfival szemben, aki pár nappal ezelőtt szándékosan gázolta el a haragosát Szolnokon. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatban annyit közölt, hogy a férfi korábban, május hetedikén egy áruház parkolójában is bántalmazta a most elgázolt férfit.

Akkor egy kalapáccsal betörte a kocsija ablakát, majd rávágott egyet a szerszámmal az áldozata lábára. Ezt követően kirángatta őt a kocsiból és ököllel arcon vágta, miközben egy kés volt a kezében. Ezután pedig több helyen is összetörte kalapáccsal az áldozata autóját. Ám ezzel nem elégedett meg.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi egy korábbi nézeteltérés miatt július 28-án este, Szolnokon személygépkocsival szándékosan nekihajtott egy másik férfinak, aki az úttest bal oldalán állt, az út szélén parkoló személygépkocsija nyitott ajtaja és a gépjármű között. Az ütközés következtében a férfi a gépjármű ajtajának nyomódott, majd onnan az őt elgázoló személygépkocsi motorháztetejére esett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az is kiderült, hogy nem meglepő módon a férfi erőszakos cselekmény miatt már büntetett, és jelenleg is több, erőszakos jellegű cselekmény miatt folyik vele szemben büntetőeljárás. (Járási Ügyészség)

Kapcsolódó cikkek