Megszépült a tiszafüredi vasútállomás és környezete

Megosztás

A minap vágták át a rendbe tett tiszafüredi vasútállomás avatószalagját Ujvári Imre polgármesterrel, Hadnagy Attilával, a MÁV Zrt. debreceni pályavasúti igazgatóságának vezetőjével, F. Kovács Sándorral, a térség országgyűlési képviselőjével és Hubai Imrével, a megyei közgyűlés elnökével.

Ezzel a mozzanattal jelképesen is befejezték a vasútállomás és környezetének rendbetételét, ami Tiszafüred kedvezményezésére kezdődött el.

Tiszafüred önkormányzata és a MÁV Zrt. együttműködésében 2020 tavaszától kezdődően több üzemben zajlottak a munkálatok, amelyekben a tiszafüredi diákok is segédkeztek.

A 4 éves együttműködés alatt ütemezetten, évi 20-30 millió forintot fordított a MÁV az állomás szépítésére.

2020-ban komfortosabb lett az utazóközönséget kiszolgáló vizes helyiségcsoport, ami a felvételi épületben kapott helyet. A vizesblokkok régi épületének elbontásának köszönhetően több kerékpártárolót lehetett létesíteni.

2021-ben az önkormányzat a váróterem karbantartási munkáit végezte el a MÁV Zrt. felügyelete mellett. A MÁV Zrt. az emeleten az utazószemélyzet részére pihenőhelyiségeket alakított ki. A forgalmi személyzet helyiségeiben új vizesblokk és teakonyha került kialakításra, továbbá a forgalmi irodában klímaberendezést is telepítettek.

Az állomásépület homlokzatának rendbetétele a MÁV Zrt. üzemeltetési forrásainak felhasználásával a homlokzati nyílászárók cseréjével kezdődött, majd homlokzati vakolat javításával és színezésével, valamint az épület körüli térburkolatok helyreállításával nyerte el mostani látképét.

Az állomás díszparkjában álló gőzmozdony is megszépült, a felújítását a tiszafüredi Hámori András Szakközép- és Szakiskola diákjainak köszönhetik.

A munkálatok utolsó mozzanataként idén az önkormányzat a mozdony körüli területrendezést, növénytelepítést, a kültéri padok kihelyezését és a járófelületek kialakítását végezte el.

Mindenkinek nagy örömömre szolgál, hogy a Tisza-tóra és Tiszafüredre vonattal érkezőket egy szinte vadonatúj, modern vasútállomás fogadja és búcsúztatja el ezentúl.

Forrás: Ujvári Imre Facebook

Kapcsolódó cikkek