Bejegyezték a Mindenki Magyarországa Néppártot

Megosztás

Online sajtótájékoztatón jelentette be a párt elnöke, Márki-Zay Péter, Bana Tibor és Molnár Róbert, hogy végre elhárult minden jogi akadály és bejegyezték a Mindenki Magyarországa Néppártot (MMN) – áll a párttá alakult mozgalom közleményében.

Bana Tibor, az MMN egyik alelnöke elmondta, hogy a jelenlegi magyar politikai palettán nincs a rendszerváltásra alkalmas politikai erő, ezért hozták létre a pártot. Politikai generációváltást is megcéloznak, fiatal, új arcokat szeretnének a régi, elhasználódott szereplők helyére. Beszélt az előregisztráció lehetőségéről is, szeptemberben pedig megtartják az alapító Kongresszust.

Molnár Róbert, a párt másik alelnöke arról beszélt, hogy egyre többen hagyják el az országot – ezt a folyamatot szeretné megállítani a párt. Arról is szólt, hogy olyan vezetőkre van szükség, akik a „kicsiket, a kisembereket szolgálják”. Felszólalt az önkormányzatok kivéreztetése ellen is, utalva a Lázár János által nemrég tett „zsarolására”, ami nemcsak Vásárhelyet, hanem minden ellenzéki várost érinti. Molnár azt is elmondta, hogy ma azok bontják le a magyar demokráciát, akik annak idején ezért küzdöttek.

Márki-Zay Péter kijelentette, hogy a kormánykritikusoknak szeretnének szellemi otthont teremteni a Mindenki Magyarországa Néppárt megalapításával.

Ismertette az MMN legfontosabb célkitűzéseit – ezeket is a közleményükből idézzük:

1. AZ MMN A RENDSZER ELLENZÉKE

  • Elkötelezettek vagyunk abban, hogy az Orbánt hatalomban tartó szabályokat és médiakörnyezetet megváltoztatassuk.
  • Nem hazudjuk azt, hogy demokrácia van, hogy az ellenzéknek is lesz esélye 2026-ban akkor is, ha nem változik semmi.
  • A legfontosabb kérdésünk: HOGYAN VÁLTSUK LE ORBÁNT?

2. AZ MMN ÖNZETLENÜL KIÁLL AZ ÜLDÖZÖTTEKÉRT

  • Legyen szó üldözött kisebbségekről, tanárokról, rendvédelmi dolgozókról vagy egészségügyi dolgozókról, KATA-sokról vagy megválasztott ellenzéki képviselőről, akit nem engednek felesküdni, mi kiállunk mindenki mellett, akit a rendszer üldöz, megfélemlít, megzsarol.

3. Az MMN CÉLJA A KULTÚRAVÁLTÁS

  • Számunkra alapérték a becsület, tisztesség, átláthatóság.
  • Hiszünk abban, hogy a családtagok vagyonelszámolásai is nyilvánosak kell legyenek, a pártunk is transzparens módon működik majd.
  • Mi nem kiveszünk a közösből, hanem hozzáteszünk.
  • Elismerjük azt, ha politikai ellenfeleink bármi jót tesznek.
  • Hiszünk az önkéntesség erejében.

4. AZ MMN FINANSZÍROZÁSA

  • Adakozásból és nem a Fidesztől kapott állami pénzből működünk majd, mert nem akarunk függeni, zsarolhatóvá válni.

5. VAN PÁRTCSALÁDUNK – AZ EU NÉPPÁRT

  • A legnagyobb európai pártcsalád értékeit képviseljük, eddig az ellenzéknek ott nem volt képviselete.

Márki-Zay Péter elmondta, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon a párt jelöltjei nem indulnak, abban hisznek, hogy a lokálpatrióta közösségeknek van a legnagyobb esélyük. Az európai parlamenti választáson viszont indulni fog a párt.

(Mindenki Magyarországa Néppárt sajtóosztály)

Kapcsolódó cikkek