Rendőrökbe botlott a lopott postaládával, amiben még a levelek is benne voltak

Megosztás

A Karcagi Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat egy karcagi férfivel szemben, aki egy lopott postaládával a kezében sétálva botlott a rendőrökbe az utcán.

A vádirat szerint a 42 éves férfi március 11-én 18 óra után egy karcagi lakóház fa kerítésére, az utcafront felőli részre rögzített piros színű, fém postaládát kézzel megfogta, a kerítésről leszakította és ellopta.

A férfi az ötezer forint értékű postaládát magával vitte, hogy azt értékesítse, azonban arra már nem volt lehetősége, mivel a rendőrség március 12-én az utcán igazoltatta, és tőle az ellopott postaládát az abban lévő levelekkel együtt lefoglalta, azt a tulajdonosnak visszaadta.

A járási ügyészség a férfivel szemben elzárás büntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában.

Az ügyben a Karcagi Járásbíróság fog dönteni, közölte dr. Ocsovai Ágnes főügyészségi ügyész, sajtószóvivő (Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség).

Az eset kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábban ez a tájékoztatást adta:

Rendőr járőrök ellenőriztek Karcagon, március 12-én a délelőtti órákban egy helyi lakost, aki szokatlan módon, egy postaládával a hóna alatt ballagott az úton. A postaládában levelek voltak, ezért könnyedén megállapították az egyenruhások, hogy a levélszekrény mely lakóházhoz tartozik. Az otthon tartózkodó sértett elmondta a rendőröknek, 10 óra körül tapasztalta, hogy valaki elvitte a postaládát. A rendőrök előállították a rendőrkapitányságra a jogsértőt, ahol lopás vétség elkövetése miatt hallgatták ki a 42 éves férfit. Beismerte a terhére rótt cselekményt, de nem szolgált magyarázattal arra, hogy miért tett ilyet. A nyomozók a postaládát a levelekkel együtt lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosnak.

Kapcsolódó cikkek