Mindent elborít a gyalogakác, kénytelenek irtani

Megosztás

Terepbejárást tartottak az inváziós növények uralta ártereken a szakemberek a minap. Az esemény nem volt véletlen, hiszen Tiszabő és Törökszentmiklós térségében jelentősen elburjánzott a gyalogakác.

A gyalogakác egy inváziós faj, amit vissza kell szorítani, különben átformálja a környezetet. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tájegység-vezetője, a kormányhivatal Természetvédelmi Osztályának szakemberei, valamint több, ilyen jellegű feladatra szakosodott vállalkozó tartott május utolsó napján területbejárást. Olyan helyeken jártak, ahol eredetileg gyep volt, de ma a gyalogakác uralja.

Az elmúlt évben Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében Tiszaroff, Tiszabő, és Tiszabura térségében összesen 4,5 hektár területen irtották az inváziós fajokat, a gyalogakácot és a zöld juhart. Idén nagyobb területen, 7,5 hektáron van lehetőség államilag elrendelt védekezésre.

Az Agrárminisztérium finanszírozásában megvalósuló feladatot a Hortobágyi Nemzeti Park szakemberei irányítják. A kormányhivatal az elmúlt hetekben több, az inváziós növények irtására szakosodott vállalkozót keresett meg az esetleges feladatvégzéssel kapcsolatban.

A terepbejáráson a szakemberek megtekintették, bejárták az összes helyszínt. Az inváziós faj irtása várhatóan heteken belül elkezdődik. Céljuk, hogy őszre visszaállítsák az eredeti állapotot, vagyis a gyalogakác megjelenése előtti gyepterületet.

Inváziósnak azokat az idegenhonos, természetes elterjedési területükön kívül előforduló, ott megtelepedni képes, és térhódításukkal a természetes életközösségeket veszélyeztető fajokat nevezik, amelyek minden esetben emberi közvetítéssel jutnak el természetes elterjedési területeiken kívülre.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében az egyik legjellemzőbb inváziós faj a gyalogakác, amely rendkívül agresszív, veszélyes és kiirthatatlan. Gyorsan terjedő gyökérzete rongálja, lazítja a töltéstestet, megakadályozza, hogy a fű – amely viszont nagyon hatékonyan védi a töltést az áradások elmosó hatásától – gyökeret verjen a területen.

A gyalogakác úszva terjed, milliónyi magva az áradásokkor mindenhova eljut a töltésen belül.

Forrás és fotó: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Facebook

Kapcsolódó cikkek