Ingyen használható az ideiglenes kórházi parkoló

Megosztás

Végre megkezdődött a napokban a szolnoki Hetényi Géza Kórház hétemeletes épülete előtti, évek óta rendkívül rossz állapotú fizetős parkoló és gyalogjárda felújítása. A következő hetekben ezért megváltozott forgalmi rendre kell számítani, bár gyalogosan továbbra is zavartalanul megközelíthető marad az épület.

A felújítás a Tószegi úti gyalogjárda vonalától a kórházi lépcsőig tartó gyalogos közlekedő utat, az aszfalt burkolatú parkolóállásokat és kiszolgáló utat, valamint a kórház és a Műveseállomás/Nefrológia épülete között található, nagykapuhoz vezető aszfalt burkolatú utat érinti.

A Hunor utca irányából ideiglenes személygépkocsi bejáró készült annak érdekében, hogy a hátsó parkolók a felújítás idején is megközelíthetőek legyenek.

Május 30-án, kedden megkezdődnek a parkoló és közlekedő utak bontási és építési munkái. Ebben az időszakban a személygépjárművek ki- és behajtása a Tószegi úti csatlakozás irányából immár nem biztosítható, így azt teljesen lezárják a forgalom elől, a személygépjárművek részére a Hunor utcai ideiglenes bejárót nyitják meg.

A felújítási munkák átfutási ideje várhatóan 6 hét. A tervek szerint a kivitelező lehetőségeihez mérten hétvégi munkavégzést és hosszított műszaknapokat vezet be a betegforgalom minél rövidebb idejű korlátozása érdekében.

A felújítás ideje alatt május 30-tól a kórház látogatói parkolója díjmentesen használható. 

A Hunor utcából alakították ki az ideiglenes bejárót
A kórházi udvarról történő kihajtásánál nincs kötelező haladási irány kijelölve jobbra. Így ezen a szűk Hunor utcai szakaszon két autó biztosan nem fér el egymás mellett.

Kapcsolódó cikkek