Életét vesztette egy kétéves kislány, akit szülei a felforrósodott autóban hagytak 14 órán át

Megosztás

Elképesztő történet, több, mint fél napon át a tűzforró autóban hagyták kétéves kislányukat a szülők, a kisgyermek szervezete ezt nem bírhatta ki. Ráadásul először az apuka egy mesét adott elő a hatóságoknak, akik azonban gyanút fogtak.

Vádat emeltek a floridai hatóságok azok ellen a szülők ellen, akik 2 éves kislányukat 14 órára a hőségben felforrósodott autójukban hagyták.

Kedd délután négy óra előtt nem sokkal kaptak a segélyhívó-diszpécserek hívást, amiben egy kétségbeesett fiatal nő kért segítséget tőlük, ám annyira zavarodott állapotban volt, hogy semmilyen információt nem sikerült kihúzni belőle. A helyszínre kiérkező rendőröket az apuka fogadta, aki a kezében tartotta az élettelen kislányt: azonnal megkezdték a kislány újraélesztését, hamarosan a sürgősségi ellátás is megérkezett, ám a gyermek életét már nem tudták megmenteni.

Bár a 32 éves apuka kezdetben azt vallotta, hogy a lányát az otthonukban találta eszméletlen állapotban, ám a kislány testének hőmérséklete gyanút keltett a rendőrségben. (Blikk)

Kapcsolódó cikkek