Jótékony vadászok támogatták a beteg gyerekeket

Megosztás

Verejtékanalizátort és laringoszkópot kapott a Hetényi Géza Kórház csecsemő- és gyermekosztálya az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft kezdeményezésének köszönhetően.

A másfél millió forint értékű eszközöket a hagyományos jótékonysági vadászat keretében összegyűlt adományból vásárolták, melynek célja, hogy a beteg gyermekek gyógyulásához járuljon hozzá a magyar vadásztársadalom.

Fejes László ügyvezető az átadó ünnepségen elmondta, a jótékonysági vadászat egyszerre zajlott az ország 38 helyszínén. A program mintegy 46.5 millió forintot juttatott a magyar egészségügybe, 21 kórházat támogatnak 114 orvosi eszköz beszerzésével.

Az ünnepségen részt vett Varga Tamás, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a jótékonysági vadászat Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei nagykövete is, aki ebben a kórházban született, sőt, édesanyám is ott dolgozott a sürgősségi osztályon közel negyven éven át.

Az intézet nevében Kelemen Éva ápolási igazgató és dr. Berdó Éva, a csecsemő- és gyermekosztály főorvosa köszönte meg a támogatást.

Forrás: hetenyikorhaz.hu

Kapcsolódó cikkek