Egy BMW-s közel 160-nal száguldott 90 helyett, háromszor is bemérték

Megosztás

Sofőrünk a rend éber őreinek mérőeszközeibe háromszor is jelentős túllépéssel futott bele, ebből azért a legjelentősebb az volt, amikor 159-cel repesztett normál közúton. A bírságok mellé nyolc büntetőpontot is nyert, Jackpot. Mindezt két óra leforgása alatt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén folyamatosak a sebesség-ellenőrzések, mivel a gyorshajtás a közúti balesetek egyik legfőbb oka. A sebességtúllépés sajnos nem egyedi eset, az azonban már inkább, hogy ugyanazt a személyautót két órán belül háromszor kapják gyorshajtáson. Ez egy kiemelkedő eset volt az elmúlt időszakban.

2023. április 17-én is sebességmérést végeztek a rendőrök a 74-es számú főút 58-as kilométerszelvényében, amikor egy autós (egy BMW-s) a megengedett 90 km/h helyett 159 km/h sebességgel száguldott az útszakaszon. A sofőrt néhány perccel később a 36-os kilométerszelvényben is lefotózták, akkor 130 km/h-val hajtott. Ezt követően Bocskán, az Ady Endre utcában is lencsevégre kapták, ekkor a megengedett 60 km/h helyett ”csak” 73 km/h-át jelzett a műszer. Az üzembentartóval szemben két esetben közigazgatási, egy esetben pedig helyszíni bírságot szabtak ki, és emellett nyolc közúti közlekedési előéleti pontot is bezsebelt.  (Forrás: Police.hu)

Ez jó kör volt.

Kapcsolódó cikkek