Ne simogassuk meg az egyedül meglapuló, aranyos, de félős őzgidákat

Megosztás

Ebben az időszakban kezdődik az őzek ellése megyénkben is és ha valaki simogatni kezd egy éppen magányosan lapuló őzgidát, netán haza is viszi, ezzel a halálos ítéletét is aláírja, mert az idegen szagok miatt már nem fogja elfogadni az anya a kicsinyét.

“Kezdődik az őzek ellése,ha gidára leltek NE simogassátok!!!

Fontos tudni, hogy NEM minden magányos, anyja nélkül megtalált gida igényel emberi segítséget, sőt kifejezetten árthatunk is, ha megmentjük! A fűben lapuló apróságok csak látszólag védtelenek és elárvultak. Az Országos Magyar Vadászkamara közleménye szerint, az őzgidát a suta akkor hagyja egyedül – fekteti el –, ha veszélyt érez vagy táplálkozik.

A gida ilyenkor ösztönösen meglapul, próbál beleolvadni környezetébe.
Mivel nem menekül, sokan gondolhatják, hogy az állat beteg, vagy csak a házi kedvenceknél megszokott módon megsimogatják. Ilyenkor azonban a gidán és környezetén rajta marad az ember szaga, ezért az anyja már nem fogja elfogadni, szoptatni” – írja az egyik szakértő Facebook-oldal közleménye.

Kapcsolódó cikkek