Háromszorosa az uniós átlagnak a magyarországi infláció

Megosztás

De még a második legrosszabb értéket produkáló EU-s országénál is csaknem másfélszer durvább a hazai árnövekedés mértéke.

Minimálisan csökkent csak a magyar infláció, a januári 26,2 után februárban 25,8, márciusban pedig 25,6 százalékos volt – számolt be róla az Eurostat, amelynek adatait a HVG szemlézte.

Ez továbbra is EU-rekorder adat, ahogy tavaly november óta minden hónapban. Ráadásul mivel a második helyezett Lettország inflációja eközben 20,1-ről 17,2 százalékosra esett vissza, jelenleg már majdnem másfélszer akkora a mi inflációnk, mint az utánunk következő második legrosszabbé.

Az EU-átlag 8,3 százalékosra csökkent az egy hónappal ezelőtti 9,9-ről, azaz az átlaghoz képest pedig háromszoros a hazai érték.

Eközben az Unió 16 országában már sikerült elérni azt, hogy 10 százalék alá csökkenjen az infláció, 4 százalék alatt két állam, Spanyolország és Luxemburg jár.

A legdurvábban Magyarországon – és sok más országban is – az élelmiszerek és az energia ára szállt el. Az élelmiszerinflációban ráadásul ténylegesen is megvan a másfélszeres távolság a második legrosszabbul állóhoz képest.

Kapcsolódó cikkek