Hatszázezer forinttal aludt el az étteremben, mikor felébredt, majdnem infarktust kapott

Megosztás

A Szolnoki Járási Ügyészség kifosztás bűntette és közokirattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat azzal a 41 éves szolnoki férfival szemben, aki egy étteremben alvó férfit lopott meg, míg a szintén szolnoki 33 éves nővel szemben pénzmosás bűntette a vád, mert elfogadta a férfitől lakbérként a pénzt, amiről tudta, hogy honnan származik.

A 41 éves férfi 2022. október 26-án 19 óra körül betért egy szolnoki étterembe, ahol az egyik asztalnál meglátott egy ittas állapotban alvó férfit, mire elhatározta, hogy a férfi értékeit – ittas és alvó állapotát kihasználva – ellopja.

A vádlott az alvó férfi mellkasán átvetett övtáska cipzárját elhúzta, abból kivette a férfi pénztárcáját, benne 600.000 forint készpénzzel és egy 54 ezer forintot érő aranygyűrűvel, valamint az abban lévő hatósági igazolvánnyal együtt, majd az étteremből távozott.

A 41 éves férfi ezután 20 óra 30 perc körül elment a vele baráti viszonyban álló 33 éves nő szolnoki lakására, és elmondta neki a történteket, majd a lopott pénzből 130 ezer forintot lakbérként átadott a nőnek, aki azt annak ismeretében fogadta el tőle, hogy a pénz bűncselekmény elkövetéséből származik.

A 657.000 forintból 90 ezer forintot a rendőrség a nő lakásán lefoglalt.

A 41 éves férfi korábban több alkalommal volt büntetve vagyon elleni, és vagyon elleni erőszakos bűncselekmények miatt.

Az ügyészség a vádiratában a büntetett férfivel szemben börtönben letöltendő szabadságvesztést, közügyek gyakorlásától eltiltást, valamint az okozott kár megtérítését indítványozta, míg a 33 éves nővel szemben pénzbüntetés kiszabására és vagyonelkobzásra tett indítványt.

Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog dönteni, a férfi a döntést letartóztatásban várja, közölte  dr. Ocsovai Ágnes, főügyészségi ügyész, sajtószóvivő (Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség).

Az eset kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezt a tájékoztatást adta.

Kapcsolódó cikkek