Furcsa pillanat: keddtől nem a húszezres a forint legnagyobb címlete

Megosztás

Rögtön két új címlet is érkezik, de csak az egyik haladja meg a húszezer forintos értéket.

Petőfi Sándorra emlékezve április 11-étől kétféle emlékérmét bocsát ki az MNB. Az egyikért 30 ezret, a másikért 7500 forintot kell fizetnünk.

A húsvéti hosszú hétvége után bocsátja ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei év egyik talán legjobban várt emlékérméjét, a 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándornak és a 175 évvel ezelőtt kitört 1848-1849-es forradalomnak és szabadságharcnak emléket állító különleges pénzeket. Az április 11-i forgalomba hozás nem véletlen, ez a dátum ugyanis a magyar költészet napja. Ha már verset nem is tudnak költeni, alighanem sokan költenek egy Petőfire.

Az érmét kétféle változatban vásárolhatják meg a gyűjtők. A tükörfényes ezüst változat 30 ezer forintos névértéken kerül forgalomba, ebből összesen 6 ezer darabot vernek. A színesfémből készült, selyemfényű verzió 7500 forintba kerül majd, és 8 ezer példány lesz belőle. Mindkét pénzérme szép nagy méretű, 52,5 milliméter lesz az átmérőjük. Az érmék egyik oldalán a költő arcképe látható majd, a másikon a Nemzeti dal első sorai olvashatók.

Harminc évvel ezelőtt vonták be a papírt tízforintost, amin szintén Petőfi arcképe volt. (Forrás: bank360.hu)

Kapcsolódó cikkek