Elítélték azt a tartalékos katonát, aki egy állapotos nőt akart megerőszakolni

Megosztás

A bíróság ítéletet hozott, letöltendő börtönt szabott ki a férfira, a vádlott védője túl súlyosnak, az ügyészség túl enyhének találta a büntetést, így még nincs vége a büntetőügynek.

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa 2023. április 6-án ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki egy terhes nő sérelmére követett el szexuális bűncselekményt Miskolcon.

A törvényszék bűnösnek mondta ki a volt önkéntes területvédelmi szakaszvezető vádlottat szexuális erőszak bűntettében, ezért őt 6 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és mellékbüntetésként 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A férfinak ezen felül a több mint 3,7 millió forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.

Az ítélet rendelkező részét a katonai tanács elnöke dr. Szilvási László hadbíró őrnagy nyilvánosan hirdette ki, azonban az indoklás már zárt tárgyaláson folytatódott. A nyilvánosság kizárására erkölcsi okokból, illetőleg az eljárásban részt vevő sértett kímélete, védelme érdekében került sor. A büntető ügy sértettjének emberi méltósága és személyiségi jogai védelméhez fűződő érdeke jelen esetben meghaladta az eljárás nyilvánosságához fűződő közérdeket.

A bíróság döntése nem jogerős. A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség fellebbezést jelentett be a vádlott terhére súlyosításért, a szabadságvesztés tartama és végrehajtási fokozata vonatkozásában, valamint a hosszabb tartamú közügyektől eltiltás végett. A vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést. A büntetőeljárás a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa előtt folytatódik.

A vádlott letartóztatásban marad a másodfokú ítéletig. Forrás: Debreceni Törvényszék

Kapcsolódó cikkek