Több parkolóhelyet alakítanak ki Mezőtúron, de van egy rossz hír is benne

Nem lehet majd parkolni Mezőtúron a Bajcsy-Zsilinszky Endre út Zrínyi Miklós és Dózsa György utca közötti szakaszán, mert itt kerékpársávot fognak felfesteni.

Ez volt a rossz hír, jó viszont, hogy a városban folyamatosan fejlesztik a kerékpárút-hálózatot, ennek „esik álrozatául” a már említett Bajcsy-szakasz is.

Ugyanakkor ezen „parkolóhelyek” kiváltására az Ifjúsági lakótelepen több helyen is parkolóhely-bővítést terveznek, például a Sugár úton vagy az úgynevezett lejtő alatti területen. Erről számolt be Szűcs Dániel a helyszínen.

A város polgármestere közölte, hogy a Rákóczi iskolánál és az óvoda környékén is parkolóhelybővítést terveznek lakossági jelzés alapján.

Mindezekre azért van szükség, mert a városban is megnövekedett a gépjárművek száma, már-már alig találni a központban parkolóhelyet.

Ugyanakkor azt is elmondta, hogy fejlesztik a közvilágítást, LED-re cserélik az égőket. Ezzel együtt ott, ahol már van kerékpárút, de nincs mellette közvilágítás, a tervek szerint ezt a hiányosságot mindenhol pótolni fogják.

https://www.facebook.com/szucsdaniel.mezotur/videos/126630196870846

Kapcsolódó cikkek