Dominált a Red Bull, Alonso volt a hős Bahreinben

Megosztás

Egy pillanatig sem forgott veszélyben a címvédő sikere az F1-es szezonnyitón, ráadásul kettős győzelmet arattak a bikák. Az Aston tényleg betört az élbolyba, Leclerc alatt megállt a Ferrari.

Magabiztos idénykezdetet produkált a Red Bull a Formula-1-es Bahreini Nagydíjon: az időmérőn ugyan nem volt messze tőlük a Ferrari, de így is kisajátították az első rajtsort, a futamon pedig különösebb probléma nélkül vezette kettős győzelemre őket Max Verstappen és Sergio Perez – írja a Formula.hu. A bikák teljesítménye olyannyira lehengerlő volt, hogy az alulteljesítő Mercedesszel hetedik helyen beérő George Russell már oda is adta nekik a vb-címet, sőt:

„A Red Bull már be is zsákolta ezt a világbajnokságot, nem hiszem, hogy bárki is harcolni fog velük idén. Arra számítok, hogy minden egyes futamot meg fognak nyerni ebben a szezonban. Erre fogadnék. Amilyen teljesítményt nyújtanak, senkit sem látok, aki kihívást jelenthetne számukra.”

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is érthetően elégedett volt a Bahreinben látottakkal, de azért óva intett attól, hogy elbízzák magukat: „Sosem lehet tudni. A probléma, hogy csak erről az egy pályáról van adatunk, úgyhogy semmit sem veszünk biztosra. Meglátjuk, mi lesz két hét múlva Dzsiddában, aztán pedig Melbourne-ben. Úgy vélem, ha túl leszünk két-három helyszínen, már sokkal tisztább képünk lesz az autónk erősségeiről és gyengeségeiről, valamint az ellenfelekről. De nyilván egy nagyon egészséges rajtot és egy szépen kivitelezett futamot produkáltunk.”

BAHRAIN, BAHRAIN – MARCH 04: Pole position qualifier Max Verstappen of the Netherlands driving the (1) Oracle Red Bull Racing RB19 and Second placed qualifier Sergio Perez of Mexico driving the (11) Oracle Red Bull Racing RB19 stop in parc ferme during qualifying ahead of the F1 Grand Prix of Bahrain at Bahrain International Circuit on March 04, 2023 in Bahrain, Bahrain. (Photo by Mark Thompson/Getty Images) // Getty Images / Red Bull Content Pool // SI202303040393 // Usage for editorial use only //

A verseny hőse Fernando Alonso volt, aki a ferraris Charles Leclerc váratlan motorhibája után, több szép előzést bemutatva dobogóra állhatott az Aston Martinnal, amely tavaly még a mezőny középső traktusaiban harcolt. Az Aston olyannyira meggyőzte a riválisokat, hogy Verstappenék szerint elképzelhető, hogy a 41 éves spanyol futamot is nyerhet idén, s ezt maga Alonso sem zárta ki:

„„Azt mondanám, hogy igen! Harmadik lettem az első versenyen és van még 22 lehetőségem ebben a szezonban. Még tavaly is sikerült Kanadában, az esős időmérőn az első sorba kerülnünk, szóval úgy gondolom, 22 versenyen, különböző körülmények mellett bármi megtörténhet. Én megpróbálom a tőlem telhetőt, hogy megvalósuljon ez a lehetőség.”

A Ferrari és a Mercedes részéről csalódottság volt érezhető a nyitány után: a Scuderiánál a megbízhatóság is problémás, mint arra Leclerc kiesése is rámutatott, de a csapattárs Carlos Sainz szerint aggasztóbb, hogy a versenytempó és a gumikezelés terén elmaradtak a Red Bull mellett az Astontól is. A Mercedesnél pedig már az időmérő után elismerte Toto Wolff csapatvezető, hogy kezdik úgy érezni, hogy nem fogják tudni versenyképessé tenni az egyedi tervezési koncepciójukat, amit a tavalyi küszködésük ellenére is átmentettek az idei autójukra.

A szezon két hét múlva a dzsiddai Szaúd-Arábiai Nagydíjjal folytatódik.

Forrás: Formula.hu; Fotó: Red Bull Content Pool

Kapcsolódó cikkek