Az Unió adott 1,5 milliárdot oktatási célokra, de nálunk elcsalták, ezért most visszakérik

Megosztás

Az Olaf már a sokadik hatalmas visszaélésre bukkan Magyarországon. Annak idején, amikor a 2010 előtti kormány beszerzéseit vizsgálta ugyanez a szervezet és gondokra hívta fel a figyelmet, a Fidesz-KDNP hangzatosan lobogtatta ezeket a jelentéseket. Vajon ezzel is ugyanúgy eldicsekszik, vagy azóta Soros-szervezetté vált az Olaf?

A felső körök ugyanis a jelentés szerint éppen a diákoktól lopták el az összeg igen nagy százalékát.

Iskolai számítógép-vásárlásra és a tanárok képzésére adott pénzt az EU Magyarországnak, de az unió csalás elleni hivatala szerint a 3,6 millió eurós támogatást elcsalták, így a pénz visszakérését javasolják.

Egy több mint 3,6 millió eurós uniós pályázati támogatás elvonását javasolta az Európai Unió csalás elleni hivatala, az Olaf Magyarország esetében – szúrta ki a Portfolio.hu a hivatal közleményét. A támogatási pályázat keretein belül elvileg informatikai eszközöket szereztek volna be általános és középiskolák számára, valamint tanároknak biztosítottak volna e-learning-képzést, csakhogy az Olaf szerint a támogatást elcsalták.

Vizsgálatuk során számos jogsértést állapítottak meg a közbeszerzési eljárás során, így

  • az utolsó pillanatban módosítottak a felhívás műszaki leírásán,
  • kizárták a legolcsóbb ajánlatot,

A hivatal így megállapította:

a szabálytalanságok nemcsak az uniós adófizetőkre, hanem a diákok tanulási tapasztalataira is hatással voltak, mivel a projekt megfelelő megvalósítása esetén ugyanannyiért jobb hardvert is lehetett volna vásárolni.

Az Unió vizsgálódásai már a nagyon sokadik visszaélésre bukkannak az Orbán-kormányok idején, ami az EU-s pénzeket illeti, de mint láthatjuk, egyelőre ennek itthon semmilyen következménye nincs a felelősökkel szemben.

Kapcsolódó cikkek